Éhes szív

Egy, egyedül az egy magában, hullva

Önmagát tanulva, fel nem adva, dúlva

Ócska teleírt fecniként sutba, faragva

Alkalmatlan szavakat otromba halomba.

Ne higgy! Vagy bánom is én, Tedd magad

Tőrbe, csalódva hiszékeny kiáltásod dagad

Haszontalan, hisz torz s igaz bezzegelés torkon ragad

S bolondok barma, TE!!! Magad tedd s tagad!

Mardosó fájdalom uralkodik el lelkem dobján s magamon, minden értékem ami valaha voltam, feledem s feladom… te ócska mocskos Kacagány… Önmagamtól vészterhes tetves magány.

És a szívem tombolón fröcsköli lucskos fájdalmas savát,

Áhítva vágyja egy másik emberi lény hűvös nyugtató szavát.

Mert szív éhem alantasabban végez lassan ki velem mint gyomrom tenné,

Hiába büszkén ön hazudom, egyedülöm az nem magány mi bennem vágó pengén,

Éhes szív, mi engem te mindig nyomorgóvá tennél. 

És a szórakó előadásában is…