Egyívású

Ilyen az élet, szembeszél,

Kemény, kegyetlen és nincs benne sok remény,

De néha elfeledkezik magáról,

És küld egy hihetetlent úgy, hogy téged lemásol.

Több mint szimpátia, több mint izgalmas vonzalom,

És bár jó alkalom,

Elámulok és teszek túl szót halmozva minden egyes szavon,

Mert öröm vele lenni nagyon.

Hisz ő a gondolat és mondat befejező,

Az érzés, mind bennem kezdődik de a végén űl csak ő,

A soha nem láttam de érzem mint a bőröm magamon,

És visszafogottan kalkulálva de szeretek élni a mai szürke napon.

Szembeszél, igen ellen tart, szürkülsz vele,

De a benne ülő homok szemek rajzolják a millió végtelenek tele,

És a véletleneken ülő lehetséges párhuzamos terekbe látok,

Tudom, te ott vársz hogy megszűnjön az egyedüllét átok.