Dunai temetkezés

Aradi_Gabor•  2024. április 17. 07:02  •  olvasva: 57


Maró a december eleji hideg csend,

A szürke ködben a néma Duna szinte áll,

És vele valahol 30 ember vízre száll,

Hogy bele temetve szerettét, legyen ősi rend.


Nekrológ és zene, még a csírázó fagyban,

A kompra vár a nép az élet vízén,

Túl modem és ős régi érzések,

Mik most fel kavarodnak lelkem felszínén.


Megállunk valahol a dermedt vízi félúton,

A lét és a semmi messzi partjai között,

Testporát s virágokat hajítunk át a korláton,

A távolban, mint kötelesség, egy harang ütött.


És viszi a folyó, viszi ami maradt,

A semmit vagy a mindent ami bennünk ragadt,

A víz, lágy hullott világok úsztatója,

Örök tisztító, a lelkek hajója.


Marad a csendes emlékezés velem,

Mindegy, föld vagy víz majd mi befogad,

Csak békés, boldog sarjak emlékei bennem,

Legyen az mi utoljára engem meglátogat.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2024. április 18. 05:39

@PuZsu: Szép terv / gondolat. A temetkezési kultúra az emberi kultúrtörténeten belül egy különálló izgalmas rész 😊🌷

PuZsu2024. április 17. 20:51

Az én hamvaimat a kedvenc diófám alá kell elszórni, ahol a férjem hamvai is vannak... ❤️