Dolgok miket hátra hagyunk

Szerzés tánca az élet, ha így te gyűjtögetve éled,

Kerekeket alád aztán tető alatt legyen a család.

Kiürülő szemeidben kevesebb megy ennél alább,

Mert egyszer végetérnek a napok majd véled. 

Nem, nem tudom neked, mi lehet benne a lényeg,

Van ki csak bódulni akar s van kit elvarázsolnak a fények.

Néha azt gondolod megfogtad és végre megvan, érted,

Én már nem is félek mikor majd a kapuból visszanézek.

Kaparó gondolat tör fel, nyomott hagyj, emlék maradj.

Nekem furcsa egó játék e mező, mert én már nem én,

Se leszek, hogy mi, fura adomáimmal a jövő kezek dolga,

Nem izgat, én nem akarok önön emlékeimen lenni szolga.

Látom nehéz e falat, bolond beszéd, hisz a holnap marad,

Maradsz még? Úgy elmondanék még száz mesét.

Talán ez, nekem, igen most már tisztán látom, adni,

Gondolatot és vele elvenni az élet gondjainak terhét.

Ennyit tenni, elérni e emberséget kicsinység, mielőtt még,

Elszürkül és fénytelenül magját vesztve magába hull a lét.

Szikránkkal jól megcélozva a csillogó semmibe robbanunk,

Szép ajándék akkorra miután többet itt már nem vagyunk.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)