Dionüszosz tele

Boldogságos fürtök mámorító gömbjei,

Kikben a bor álmodja gyermeki álmait.

Majd mindent megvalósít miután szeretője,

A fény, mámorrá csókolta benne a cukrait.

Ezután jövő víqgodaalmas s kemény munka,

Árát fizetve s testét törve lelke lép hordóba.

Kis idő múlva amfóraába és máris fejedbe szállt,

Lelked kitágul elönt, mámorul hiszed igazát.

De tudd én kit Nüszosz nimfái neveltek élni,

S kiben a nép Atyám jó neveként Zeuszt féli,

Megdermedek midőn télen minden kert, lugas,

Tetszhalottá lész s kínok között várom a tavaszt.

Ezért adtam néktek szőlő nektárból a reménységet,

Hogy minden cseppje lehessen az az isteni bizalom.

Lassan majd egy eljövő melegebb napon, újra éget,

Héliosz a drága érlelő örök életet adó erő, tesz szépet.

Hát addig is tisztelj s idd ki poharad vagy serleged,

Nevem gyakran emlegesd mert mámort adok neked,

Mivel világod elviselheted, mered háborút, szerelmet,

Szentté vagy őrültté tehet mint egy színpadi szerep.

Ó de kell, kell hogy te itt velem legyél és higgyél,

Varázslatom örök tied hogy te a legjobbad legyél.

Nem gonoszság, nem átok ő ha tudod mit teszel,

De okos társ kell, az én Ariadném mindig rám lel.

És a szórakó előadásában is…