Derengő Hajnalon

Fürtjeibe simít az épp kelő nap fénye,

Neve adóját hívja, hogy keljen fel végre.

Mert nála nélküle mit sem ér az egész,

Mosolya s csilingelő hangja maga az ébredés.

Első dologként boldogan tudatja megjöttem,

Szíved házának oltalmában beköltöztem.

S minden ujjunk már az egymás szőttese,

Melletted lennem elképzelhetetlen nélküle.

S csüngött nyakamban két karod harangja,

Férfi erőm vára boldogan forrott az ajkaidra.

Kastélyomban mostantól minden harangszó,

Állandóan a te Hajnalodnak aranylón bókoló.

Midőn először szemembe szökött szépséged,

Lábaim gyökeret s szívem dicshimnuszt verve üdvözöltek téged.

S azóta tudom, hogy a napszakokat összekavarom,

Hisz legyen az bármely óra, bármikor, nekem itt a Hajnalom.

Lásd hát te is, Hajnalodik s innen övé minden nap, óraperce,

Mikor előjön a napfelkelte előtt tündöklésével elkényeztetve.

Vagy midőn a nap delelőjén jár de ő mégis ragyog, engem kereső,

S esthajnal ként, mint Vénusz karolsz, te gyönyörű Hajnalom.

És a szórakó előadásában is…