de Sade elmélkedései

Aradi_Gabor•  2023. május 1. 09:00  •  olvasva: 81

Sötétbe visz az út, a lélek nem kegyes,

A feneketlen mély, beteg vágyat keres.

Megírtam hát sokszor mit szégyeltek el,

Mi a bennetek belül munkáló átok kehely.


Nem tettem mást csak kimondtam azt,

Emberben sötét kéj fájdalomhoz tapadt.

Mocskos álcátok ím a napfényben állva,

Égeti bőrötök a kimondott szó igazsága.


És lettem így én a szemetekben a szálka,

A nemesi nemtelen, ki mindezt meglátta.

Ó igen, és élveztem is veletek együtt járva,

Eme erőszak mocskos gyönyörök iskolába.


Mert mertem leírni mindazt rólam s rólatok,

Hogy képmutatóan átkos hazug otthonotok.

Nem a szavak, tollak mik a papírra vetetett,

Lelkünk az, mi beteg, eme szörnyű fergeteg.


És a túl sok igazság, utolér s nyakamba hág,

Csak őrült lehet, ki mindezt arcotokba vág.

De kérdezd a parasztot, a szolgáid lelkét,

S igaz válaszaiktól belátod végzetem terhét.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!