Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Csodálatos utazás (B200)
Aradi_Gabor 2022. augusztus 6. 08:16 olvasva: 177
Kezdetben volt A semmi, de formálódó gondolat,
Hogy valamit de jó volna tenni, alkotni,
Cselekedni, benne lenni, vele menni,
Tevékenyen tudatosan üzenve kimondani szavakat.
Megnézni és látni A szépet és jót,
És ezekről elküldeni a teremtő gyönyörű szót.
Hogy hulljon érzékeny füleken át,
Fogékony elmékre s vele, dőljön le sok-sok korlát.
Mely ember és ember között feszül kegyetlenül,
Elválaszt és milliárdok közt magányossá tesz észrevétlenül.
Erről dalolok, még ha kobzott is az ének,
Az első 200-ban ennek tiszta naiv tüze égett.
(első 50)
Először csak rímtelen próza volt a terv,
De az én agy szív hidam rím nélkül hamar felejt.
S született így a GameR, A néma, ...és a verseny elindult..., meg
Szólt még Húsleves és komolyabban a Zúg, és az …örök, nektek.
(második 50)
Voltam (ál)tudományos és vicces a Tömeg!…közlekedj!-el, okítva,
Húsvéti szent hármasom a Salus, Unum diem, Venisti, a lelket remélhetőleg feloldta.
Borzongatón jött a Halott lét ( a Féreg színre lép ), s tündökölt a A szelídek himnusza,
Megszületett Buddha vers(e), s a képzelet szárnyain a jövőbe az Intutótelipia (ST tribute), vitt oda.
(harmadik 50)
Imádott Atillám igézte a Nem neked írom néhol (nem is!) túl hosszú sorait,
S a lélek kiüresedésének elkerülésére a Nincs semmi már üzenő sorai okít.
Újra csak JA (örökkön!) és Az univerzum bennünk szerelmes dallama,
És csipkelődőn a Stream-Merj! kacsintva és görbe tükröt tartva szállt tova.
(és az (eddig) utolsó 50)
Jó barátoktól támogatva tündökölt mint vita királynő a Szépség, maga az esztétikus csoda,
És újra a mesés keletre vitt el a Zazen és a ZENgő minden mesélő sora.
Prózát versesített az Időn kívül (A hely 2) és ön-csipkelődött a Már megint mit szerettek?,
Giccs vád alá vonva de szeretve a Mint tenyerében a világ-on a kritikusok berzenkedtek.
Mit adhattam szerény de mit kaptam érte POET-ák, tőletek, az az igazi kincs,
Ezt a lélek gazdagító csodálatos utazást melynek sehol eddigi létemben párja nincs.
Meglehet nem én vagyok a legszigorúbb realista ki bicebóca rímeket farag,
De talán még ez az érzelgős, tripla szívű bohócvirág elfér az ablakotok alatt.
Hát folytatódjon eme csodálatos utazás csak egy versével mindig előre, visszapillantón a jövőből,
Hiszen ahogy a mondás tartja: Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről.
Köszönöm mindannyiótoknak ki bírta és elbírta az én itteni létemet,
De most ezzel itt kétszázszorra immár eme Szórakó letette a névjegyet 😊🙏
Törölt tag2022. augusztus 10. 14:37
Törölt hozzászólás.
okeanus2022. augusztus 7. 06:52
kezdetven volt "ohu va-bohu" /Mózes/, ami inkább káoszt jelent...
Aradi_Gabor2022. augusztus 7. 00:34
@DanyiDenesDezso: 🙏😊
DanyiDenesDezso2022. augusztus 7. 00:32
:-)
Aradi_Gabor2022. augusztus 6. 16:03
@skary: 🙏😊
skary2022. augusztus 6. 16:00
:)
Animanongrata_2022. augusztus 6. 10:46
@Aradi_Gabor: letöltöttem, köszi :)
Aradi_Gabor2022. augusztus 6. 09:42
@Animanongrata_: Akinek almás telefonja vagy tabletje van annak nagyon tudom ajánlani hogy próbálja ki, hiszen ingyen van és fent van a telefonján vagy tabletjén. Kb. 90 %-ban kompatibilis Microsoft Excel-el, természetesen a kisebb képernyő miatt mondjuk egy irtózatos adatbázison alapuló, országos minisztériumi költségvetés kezelés nem feltétlenül erre van optimalizálva de megoldható! Minden türelem és hozzáállás kérdése 😊
Animanongrata_2022. augusztus 6. 09:27
@Aradi_Gabor: köszi a tippet megnézegetem mire lenne jó nekem :)
Aradi_Gabor2022. augusztus 6. 09:15
@Animanongrata_: 🙏🌹 A Numbers-ben (ez az Apple, Excel féle táblázat kezelője) élek már legalább egy éve 😁😂 lassacskán már a vizespohár is megáll a fejemen olyan kocka fejem lett 😂😂😂 de legalább soha egy unalmas pillanat 😂😂😂
Animanongrata_2022. augusztus 6. 09:09
Statisztikailag felkészültél mindenre :)