Bordal

Ó te venyige, te élet negédes zaftos veleje,

Te durva talajból ki burjánzó erjedő lé deleje.

Kádár csapdába fogott napfényes tüzes öröm,

Fáradságos munkát hordóval megtöltő daloló íz özön.

Mi jó van az életben az mind benned van rejtve el,

Természet, jó étek, szerelem ígérgető búja lángja veled él, néked felel.

Hát zengje most bordalom dicsőséged végtelenül hát,

Mert minden évi szüretkor veled az élet új csodákat ád.

Hiszen ízeid ős idők óta zárta magába minden amfora,

S benned a szerelem, benned a tavasz tudjuk már régóta.

Ki tudja erőd s ésszel tisztelve élvez gyönyörrel teli téged,

Azt nem láncolod delérium méreggel magadhoz végleg. 

Neveid mesések, történeted csodás, kis kultúrát szültél magad köré,

Nemzeti büszkeség jelképe lett s nemesedett nedűd védett értékké.

S ha ez mind nem elég, van egy tudományos elméletünk,

Miszerint az emberi vad úgy viselte el a sűrűn lakott várost mert te ott voltál velünk.

Jőj hát mindent adó, bőségtől fakadó drága jó szüret,

S rakd tele jól púposra a szorgos kezek által rakott préseket.

Idd ki hát jól poharad s jusson mellé bőséges jó falat drága barát,

Mindenki dalolva kiáltsa hát, jó bort ide nékem, az angyalát!

És a szórakó előadásában is…