Bolunduló

Mindenki megkattan belül valahogyan végül,

Lesz ki majd a szerethető bolonddá szépül.

Lesz kit a belső pokla élve falja fel s leépül,

Megszűnik, ő nem lesz soha már ott belül.

Látod az erőst a vezért lekötve, hogy kiabál?

Azt hitte mindenkit legyőzött, kivéve önmagát.

Látod a szerelem bolondot, feloldódva már?

Számára nincs többé én, se semmilyen határ.

Ott áll sok lélek megmeredten egy időponton,

Onnantól tovább számukra az életük kakofón.

Ahogy társaik mind kikopva tűnnek mellőlük el,

A most érthetetlen, elméjük csak múltról énekel. 

A bölcs ki belülre néz élet fájdalomtól borongva,

Utat vesztve csak a sötét véget látja szorongva.

S a bolond kiről hisszük mennyire jó is lehet neki,

Azért lett ilyen megtört mert mind semmibe veszi. 

A nő ki a ház, tűz, ölelő meleg, kihuny majd belül,

Mikor jön a fonnyadás és az érték üresség kiderül.

A férfi ki az erő, védelmező, birtokló akarat, elvész,

Mikor kézzel épített vára porrá omlik pillanat alatt.

Lelkünk nem az öröklétre készül élet terhet hordani,

Kihasználva, támasz s társ nélkül nem fog tartani.

Ha oda jutsz kiderül mily törékenyek vagyunk vénül,

Hisz mindenki megkattan belül valahogyan végül.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)