Az örök éretlen nebuló búcsúdala

Aradi_Gabor•  2024. április 27. 07:18  •  olvasva: 45


Hát megtörténik, ami hihetetlen, lehetetlen,

Velem, te oskola, bevégezted olyan hirtelen.

Pedig én kemény esküt tettem rád és beléd,

Hogy édes harcunkból veled sose lesz elég.


Koptattam padod s lépcsőd, míg te nadrágom,

Mit kaptam is tőled, fejemből kihullott, sajnálom.

Te édes mostoha, szigorú, lágy alma mater,

Mondd, már nem szeretsz, és e-miatt válsz el?


Mert bocsánatot kérek én most mindenért,

Csín volt csak, durcás kölök ökörködésimért.

Tudod, biztonság vagy te, és nem akarok mást,

Ne küldj el, kérlek, teszek még egy pótvizsgát!


Mindig megértő voltál, akkor most mi a bajod?

Nem érdekel a nagybetűs ÉLET, ha ezt akarod.

Csak még egy hetet, egy utolsó röpke hónapot,

Veled, ígérem, végül megjavulok s jó is maradok.


Szóval nem lehet, és máris továbbmennem kell,

Tarisznya a vállra, virág a kézbe, és csak énekelj.

Jól van, de tudd meg, soha, de soha nem feledlek el,

Tetszik vagy sem, örök, szerelemes nosztalgiám leszel.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2024. április 27. 07:42

@PuZsu: …és az ördög foga beletört!
Kellemes hétvégét 😊🌷

PuZsu2024. április 27. 07:30

Az élet a legjobb tanoda valóban... ❤️
Szép hétvégét kívánok csakazÉRTis!
Zsuzsa