Az Én

Elgondolkozom magamon,

Ki én belül lakom, ablakom,

Hol kezdődik, ki gondol rám,

Érek véget, mi szól hozzám?

Vagyok bent az én kísértet,

Hasztalan gondolat ereszt,

Mit nem mindig vagy jól értek,

Néha utálva magamra nézek.

Máskor, én vagyok jó barátom,

Tudat óceánom tutajos dala,

Mi legszebb lehetett valaha,

Csak kifelé árad s kreál ide-oda.

De belül ülésez a sok dialógus,

Bíró, ítész, eretnek pszichológus,

Mind a véleményező én szolga,

Mintha egynek se lenne jobb dolga.

Olykor határaimat én elvesztem,

Bosszút állok az ént hordó testen,

Háborúba lépek magam ellen,

Az ön legyőzését vágyón kerestem.

És elkülönül ő, én és kopó testem,

Lebegek kívül magam önfeledten,

De visszaránt ordítón az a realitás,

Miben az én, én marad csak, semmi más.