Az élet nevű szívtelenség

Aradi_Gabor•  2022. július 11. 06:14  •  olvasva: 104

Többségünk, a szerencsések,

Szeretetbe születnek és neveltetnek míg felnőtt nem lesz bennük a lélek.

Mégis oly természetes reakció kegyetlennek lenni,

A másikban a kegyetlen gonosz embert keresni.


Mert bizalmatlanságra tanít az élet,

Tanulságaink negatív konzekvenciákról mesélnek.

Ne bízz, mindenki haszonleső csak rád pályázz - sziszegi belül a lélek,

S életutad egyre jobban beszűkülve, félelemben,  bizalmatlanul éled.


A civilizált, nagy tömegben élő modern ember léte,

Nem más mint a fokozatos elmagányosodás vitathatatlan kérdése.

Az a szomorú és igen jól előrelátható biztosan bekövetkező helyzet,

Mikor a bolygó lassan magán tudhat,

Két számjegyű milliárd, egymástól elszigetelt magányos lelket.


Mikor már szinte elfogadott az a tétel, hogy

Legbensőségesebb érzelmi kapcsolataink sorsa is mint előre felvett pillanatfelvétel

Egy szörnyű fogalom, mert Kibe a legjobban bíznál lélekben elhagy de a teste marad, így  téged kegyetlen társas magányba hagy.


Kitörnél, ó persze megpróbálod, hisz oly emberi

S ekkor közbe vág a világ, a mocskosan anyagi

Mert vagy van neked és ekkor rettegsz hogy mindenki csak pénzeszsáknak néz

Vagy nincs és mindenki azt hiszi szerencse bányász vagy és a hihetetlen opportumot megszálltan kergeted még.


Vagy bármi mást mit éppen közös félelmeink diktálnak,

Hisz e szép modern világ tárháza az egymást átverő félelmek sorának.

A férfinak csak az kell, míg a nő csak az egzisztencia hívásának felel,

S míg félelmeink győznek mi vesztünk de vastagon mindent el,

Hamis hazug biztonságérzetünk súgja csakis egyedül jó úgy biztonságban leszel. 


Így lassan mindenünk, az életünk, és csakis arról szól,

Féltsd magad és mindened és retteg egyedül jól.

Önigazolásul förtelmesnél förtelmesebb  baromságokat kreálunk,

Ki nem szeret egyedül lenni az biztos „társfüggő” neked pszichológus kell barátunk.


Kérlek változz, ne légy szívtelen és mérhetetlenül gyáva,

Csakis a bátorságod legyen épp eszűséged egyetlen határa.

Az ember társaslény mert csak együtt egymással tudunk előrelépni,

Merj a másik szemében félelem s előítélet nélkül önmagadra nézni.



És a szórakó előadásában is…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!