Az Antikémikus dala

Engedd meg, hogy bemutatkozzam,

Vagyok ki téged jött elvarázsolni egy huzamban.

Bár lehet, hogy nem én leszek az álom lovagod,

Hidd el, intellektusból majd mindent bepótolok.

Mert lángra gyújtom én az egész elméd,

Sziporkázó gondolat tűzijátékaimat szórom eléd,

Mégis lányságod teljes biztonságában leszel,

Mivel eszedbe sem jut, hogy velem bármi mást is teszel.

Úgy tekintesz majd rám mint biztonságos móka,

Ki kedves, jól beszélően értelmes barátnak jó volna.

De a vágyam madara hiába tőlem feléd száll,

Az okosság savanyú szőlőjével nekem tele már a tál.

Azért gondolom én, hogy jó lenne néha lenni esztelen,

Bár mikor is, pőrén eme gondolatot kimondani is merem,

Akkor gyilkolsz majd meg tudom, egy félmondattal kedvesen,

Hogy te úgy gondolod, csak beszélgetni jó velem.

Mert hiszen számodra a kémia megléte a minden,

Ha nem bugyog túl benned azon a bizonyos biztonsági szinten,

Maga a megfogalmazhatatlanság ami a ténytelen tényen,

Változtatni képtelen és maradok én így neked, csak egy IQ elem. 

Hát ezért ez itt nem más mint az Antikémikus dala,

Rohadjon meg az összes Petricsésze ami volt valaha!

Mert én a létemmel bontom az összes Kovalens kötést,

És látod, kísérletünkkel sikeresen bebizonyítottuk még egy tévedést.