Az ambivalens dala

Olyan bizonytalan vagyok vagy mégsem?

Néha nem értem magam én sem egészen.

Egyik lábamról másikra gondolva állok,

Megteszem amit nem akarva mégis csinálok. 

Előre van nálam a hátra, jobbomon balolok továbbra,

Kint is bent vagyok s ajtó se nyílik, mert be van zárva.

Az egyszerű mondatok is szuper bonyolultak nálam,

“Talán lehet végül előről mert hátulról nem ezt vártam"

S okosan mondok bődület nagyon nagy zöldet s butát,

Majd rájövök, hogy bőlcs szamárként kiáltottam iááát.

Zavarom csak tovább fokozza belső ellentétes viharom,

Minden pillantban most már két pólus között csapkodom.

S hidd el belül oly tiszta, összerakot csillogó benem a kép,

De ami nyelvemről végül kirezgül az bizony érthetelenség.

Gondold végig mondják, mielőtt kiejted vagy tedd he kell félre,

Mert mindenki elfut majd tőled lépéseit menekülőre véve.

Egyszerre gondolkozni s beszélni nem kicsi feladat,

Egy fenékkel megülni mindezen száguldó lovakat.

Szóvirágok helyett hagyom az egyszerűbb formát,

Előtörni, hogy jobban látassam gondolataim világát.

Bár semmi sem végleges amíg gondolkodom s vagyok,

Be kell látnom elegek voltak belőlem eme szózivatarok.

Szóval enny csak az egész? Hiszen ezt már rég értem.

Várj...talán még ismétlem míg magaménak nem érzem.

És a szórakó előadásában is…