Árva

Aradi_Gabor•  2023. július 1. 18:19  •  olvasva: 88


A magány eme különösen magas fokán,

Az áll, ki elvesztette a szeretet tesztet,

Szíve eresztett, felvéve minden keresztet,

S a fájdalom nyomán lép élete taposómalmán.


Emberi kegyet keresett, csak egyetlen egyet,

Ahol valaki szeret, mert még tud és lehet,

Maga a felelet a sötét világi félelem felett,

Ha kell eltörli a baljós eget, mit csak ő megtehet.


Mert keserű a szíve tája kit e fájdalom járja,

Emlékek félhomálya adott, rettegés adomája,

Mi nem álmokkal várja, keserűség memoárja,

Szívét örökbe zárja, eldöntetett, maga a párja.


Egyedül, csak a csend ül komoran legbelül,

Vegyül még a lelki fény, valahonnan át felül,

Fel ül benne a régi remény még, ott hegedül,

Ráfeszül, minden érv, év, vágy oly kegyetlenül.


 

https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0214LukmKb82YnMN5foHEEvo9Ykzvk8vgsPnAj2HUEHkH7HvMaxmQ5vQqJfdgMPewhl&id=100031877298054

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2023. július 2. 05:38

@S.MikoAgnes: Nagyon örülök hogy tetszett, köszönöm szépen Ági 😊🙏

S.MikoAgnes2023. július 2. 05:29

nagyon erős vers a magány fájdalmáról
és a rímelés: pazar!!!

Aradi_Gabor2023. július 1. 19:20

@Sznearanka: köszönöm szépen, örülök hogy tetszett😊🙏

Sznearanka2023. július 1. 19:18

Szíve eresztett... ez jó