Anyám napja

Anyám a reggeli félhomályba dereng,

Fürtjein az eltelt évtizedek,

Meg annyi könny, remény, szeretet,

S minden lemondása ékkővé nemesdett.

Anya volt ő emberi s esendő,

Kölkeit óvón védő,

Szívből, mélyen tévő,

Minden meg érdemeltségen túl, szerető.

Ki most is korholva engem szeret,

Megbocsátás mít ő jelent,

Kèrésem nála, mindent teremt.

Háborúzva ellenem, engem mégis, éltet. 

Tőled tanultam meg embernek lenni,

Önzetlennek, erővel tenni

Gőgnek szarvát letörni

S most, “vacak” virágommal jöttelek téged,

Felköszönteni!

És a szórakó előadásában is…