Angst

Ül egy nagy fekete felhő bennem,

Épp eszűen szólva, ő nem az, mivel nekem dolgom kell lennem.

Mégis, magához rántva vonz minden üres percben,

Amikor is épp céltalan csapongnék mosolygó képzeteimben.

A tárgya túl általános, alakja pedig valótlan, nincsen,

Valahogy a világ kondicionál, hogy rá félő szemmel tekintsek.

És nem felmérni józanon, hogy e félelem mit is jelent,

Csak szorongva félni, lassanként mindentől, idebent.

Hiába világlik másban a jó tanács bátorító szava,

Túl törődve, mikre hatásod nincsen leszel önmagad fogja.

Aggódni, a bármi mindenen, divatos és népszerű,

Hiszen boldog és gondtalan, tud lenni minden féleszű (?!)