Agyvihar

Igaztalan állapotomban melyben mindig felkavar

Az a vihar örvénylőn bennem mivel még sohasem 

Sikerült jóban lennem. Pedig én ülök a bakon és

Mégis az ostor valahogy engem szapul és teszi ő

Oly váratlanul, kegyetlen csípéssel, miértjét énse 

Mindig fogom fel józanul, mértékletesen jó ésszel.

Bántott az élet, az emberek? Naná! Az álljon előre

Ki fejét erre rázná s nem pedig bólongatva hajtaná

Hiszen az élet al neve „ha tudod verd le magadon,

Ha nem, az első bárki szembejövő remek alkalom"

Minél ismeretlenebb annál kisebb az esélye annak

Hogy ezt te még valaha egyszer majd visszakapjad 

Össze csap most a jelen s múlt megsemmisítve az 

Eljövőt, kíméletlen szakszerű precizitással tár fel s

Kitágítva kínoz minden hiba, ballépés, szégyenlét

Tályogot. Látod mi vagy és mit tettél gonoszul meg

ezzel a szerencsétlennel? Rikoltja belül számtalan 

Most én ugyanezen bűnöd szennyét beléd varrtam

S saját belső magam e kegyetlen öreg porosz tanító

Lélek, bottal veri beléd a tanulság éket, szörnyűség

Epileptikus agy villámain át borítva rám oly nappali  

Sötétséget és éjszakát miben lélek ordítva menekül

Az én retteg attól amit lát, hogy nincs remény s ami

Billogként benne égve áll: A múlttal te lehet hiszed,

végeztél de a múlt, nem végzett még veled már!

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)