A vesztes agglegény dala

Aradi_Gabor•  2023. március 24. 00:32  •  olvasva: 64

Te lélek, tudod, figyellek, jól vigyázz!
Látom, miben mesterkedsz, mire vársz.
Magad bolondító tavasz érkezik nemsoká,
Rügyet eresztesz nekem mindenhová.

Én szerény, rendezett, kis békés életem
Egyszer csak tótágast a feje tetején terem.
És ha ez még nem volna így elég vég,
Jön hozzá egy nagy adag lelki nehézség.

Az akarom, de mégse, az egészet megértse,
Feladom, de azért se, megőrülök, tőle/érte.
Magamat végül dobom ki lelki ablakomon,
Gyere, magasföldszint, mit nekem fű a homlokomon.

Leporolva béna büszkeségem magamat megadom,
Hiába, ismét győzött Ő a nagyon drága magamon.
Ezzel undok vége agg-remény-legény létnek lett,
Feltétel nem maradt, mi volt is, hogyha egyáltalán lehetett.

Hát átvertél végre, te konok, csókos, betyár madár,
Nekem, ki bolondul lett végem, hisz ez jár, ha már
Tagadtam szerelmet azzal, mivel nem lehet, ésszel,
És élek ezentúl, te lélek, el nem engedett kézzel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!