A sárkánypecsét feltörve

Rideg világunk, egy ősi legenda szerint akkor keletkezett,

Mikor az utolsó sárkány is elhagyta az embereket.

Végső varázslatával lezárta szemüket, hogy a múlt emlék,

A jövő pedig érthetetlen lehetőségek sokaságaként ég.

Addigra már az emberi önzés és gonoszság elpusztított,

Minden ősi varázslatot, mindent mi életre hívta ezt a valóságot.

A távozása előtt az ős-sárkány két vendéget hívott még,

Kikről tudta, hogy lelkük tükrében a tisztaság ég. 

A Napnyugat Papnője és a Napkelet Remete varázslója,

Hosszú útja után föléjük ért, a sárkány templom hajója.

Nem beszéltek, gondolataikban mégis egyként élt az elkerülhetetlen vég,

Eleven tanúként látták ahogy a csoda távozásával a lélek elég.

Feladatul kapták, a mágia távozásával világunkból végleg,

Hogy minden korokban egymást keressék legyőzve a sötétséget.

A dolguk a remény, a harc ott ahol mérgező gondolat maga a lét,

Mégis örök egymást támogatva bizonyítsák hogy emberben szeretet ég.

Így hát a két különböző fél mégis egy egészet alkotva örök ideje harcol,

Nem mond le se egymásról se az igazi célról, bármivel is dacol.

Mondja igy mindig eme kettő egymásnak: - Bármilyen sötét is az éj,

Tiszta szívem lámpásként megtalálod, higgy bennem, soha ne félj.