A róka bőre

Egyszer a vadász az erdőben csapdába esett,

Kimászni nem bírt, legyengülve napok óta éhezett.

És éjszaka egy róka jött beszélgetni vele tán,

Vagy csak lázálom volt, töprengett a vadász talán:

„Lásd én nem szánok senkit,

Bundám nem ék hanem rejték,

Ravaszabb vagyok nálad ember,

Mert hűség csak magamhoz terhel.”

„És te gyűlölsz, mert az ösztönnek élek,

Én valahogy mégsem megvetlek téged.

Odúmban gyermekeim kutyáiddal tépeted szét,

Mégis azért jöttem, hogy magam áldozva téged megmentenék.”

„Hidd ezt aminek akarod,

Nem rólad szól, az élet vár ma.

Vedd észre, ez nem a bőröm jósága.

Az élet egy folyam, ne légy hát gátja.”

A róka miután ezt elmondta, fogával gyökérbe kapaszkodott,

S engedte magát félig a gödörbe 

Hol az ember belé kapaszkodva,

Őt tépve, újra kijutott az éltető fénybe.

A róka belepusztult a mentésbe,

A vadász elásta kertjében az öreg fa alatt,

Azóta nem gát ő, az élet, benne vele halad,

Vajon a te gödrödben, eljönne a róka, s vele a pillanat?