A néma

Nem beszélünk egymással már egy jó ideje,

Nincs közöttünk egy szó, egy hang se,

Csak a feltételezések borongó csendje,

Hogy az én, hogy a mi, hogy a te...

Mert rá jöttem, hogy a végtelen is kevés,

A pillanat, mi keserédesen itt maradó tevés.

És nem, nem az öled hiányzik az ölelésből,

A mosolyod fénye mi már nem homlokomon dörömböl.

Ó és ismerem jól az öt konok kemény fázist,

Mert tudom hogy a lelkem hogyan és merre vásik.

Attól még ugyan "okos" vagyok de magam, magam maradok.

És önmagamat emlékeidben találva teljesen megnémulok,

Elmondanám ha lenne, lehetne rá szavam, 

Ha hangszállaimban lenne szikra mi pattan.

De most a szívemnek kell a szikra, hogy bírja,

És leírja ide mit soha nem akart vagy hitt, 

Semmit nem sajnál jobban, mint hogy te nem vagy itt.

És a szórakó előadásában is…

És még:

TikTok