A lelkem éji dala

Aradi_Gabor•  2022. augusztus 24. 07:40  •  olvasva: 109

Vonz a sötét éj, úgy belé hullanék zuhanva én,

Kergetném a félelmemet mint egy furcsa lény.

És boldogan ordítanám nincsen semmi remény,

Mert az éj és én egymáséi leszünk majd a végén.


Körbe vennélek mikor este sétálni látlak,

Hideg sötétséggel lebegtetném meg a ruhádat.

És mikor majd egy sötét mellékutcához érkezel,

Én lennék a kíváncsiság mi tudja, hogy vétkezel.


Másznék levelek közt mint fura féreg, bogár,

Nyálkás, csillogó testem ijesztene ha látnál.

Suhanó, szárnyas árny cikázó denevér lennék,

Rettegésed sötét angyalaként hajadba repülnék.


Sötét Mumus lennék, gonosz lázálmokat hozó,

Miből félelem ordítva s izzadva ébredsz, lázongó.

Lennék fák sötét árnyai, mi ablakod előtt ijesztve táncol,

S jeges rettegéssel ez minket az éjszakához láncol.


És akkor megérzem, hogy félve hozzám bújnál,

Visszatérnék rögvest hozzád nehogy alábukjál.

Ébren őrizném álmod, téged semmi sem bánthat már,

Az éj, sötét cinkos barátom de tőlem ő is meg hátrál.



És a szórakó előadásában is…


 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Aradi_Gabor2022. augusztus 25. 04:21

@Törölt tag: Hidd el nekem, ez a Mumus odabújható fajta 😉🙏😁

Törölt tag2022. augusztus 24. 15:03

Törölt hozzászólás.

Aradi_Gabor2022. augusztus 24. 11:11

@Mikijozsa: nagyon köszönöm 🙏😊

Mikijozsa2022. augusztus 24. 10:23

képeid részleteinek kombinálása szép sajátos, fontos elemed a változatosság, s ami a lényeg dióhéjban alvás közben is félhet az ember

Aradi_Gabor2022. augusztus 24. 08:54

@Animanongrata_: nagyon szépen köszönöm 🙏😊🌹

Animanongrata_2022. augusztus 24. 08:51

Egyre jobbakat írsz gratulálok, erős lett :)