A kút

I.

Mélybe száll, hol nincs határ,

A fénytelen nedvesség vár,

A minden semmi küszöbén,

Belém lát, vonz a mélysötét.

II.

Mint kisgyerek, ki köveket szor belé s pici lelke

Izgatottan számolja a zuhanó másodperceket

Hullott rám lélek kutad végtelen néma csendje

S fúltam beléd hol dacos hideg szíved eltemet

III.

Lent ahol fénytelenül ül a halál,

Békülve a teremtő vízzel egyben,

Ki kapaszkodnál menekülőn de csukva,

Kút kapu és rajta lakat, ordításod elnyomja.

IV.

A hang, a furcsa kongó csőben terjengő mély elveszettség,

Mely folyton azt mondja Várlak, várlak én nagyon,

Szédület táncra hív egy szívtelen őrjöngő hajnalon.

Hát belé vettetem mind mi a földből kinőve én voltam,

Ölelj, oldj fel engem, hisz mindig is hozzád tartoztam.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)