A kegy

Láttam már én pusztulásból eleget,

A latroknak nem járhat a kegyelet.

Nem érdekel senkiféle könny, vér és,

Halálában sikoltozó végső szenvedés.

De ez itt valahogy ma teljesen más,

Pedig ez is csak lázító áll Messiás.

Egy Ács ki megbolondult egyszer csak,

És szeretetről papolva világ kioktat.

Valami mégis változik bennem belőle,

Nem ismerem, soha nem is tudtam felőle.

Rettegő félelem sem tud erőt venni tőle,

Vér mosta arcán mintha mégis mosoly ülne.

Köpködik, dobálják, megy a cirkusz,

A kereszttel meredek a Golgotai út most.

Szandálja megcsúszik, rázuhan a terhe,

Gondolaterő nélkül lett kezem segítsége.

Légiós vissza! - Ordítja parancs rám.

Csak szemére emlékszem végtelen sugarán.

Akkor és onnantól enyém is az a kereszt,

Egész éjszaka őriztem, halálában se ereszt.

Megszöktem, követtem halhatatlan lelkét,

Kerestem s vele, általa találtam békét.

Uram, tudod mi szörnyű dolgokat tettem,

Köszönöm, hogy az ő szemében újjá születhettem.