A január túlélőinek

Hosszú teled végre leteheted,

Hívogat végre téged a bíborló kikelet.

Megannyi szép szokás, látomás,

Az életünk nem is lehetne se szebb, se más.

Hiszen attól hogy több a fény,

És fotószintetizál minden növény,

Már egyből jobb lett minden,

Mostantól már halál sincsen, igaz kincsem?

De félre, lélek rágó öreg szarkazmus,

Mikor az ablak alatti fákon a tavasz az új taktus.

Hol madár teli csicsergőn fészkel,

A kóbor macskáknak sem lesz gondja az ebéddel.

Ej, már megint mi ez a hang?

Mikor odakint virul a sok virág harang.

Letaposva, hiszen zajlik a futball viadal,

Kit érdekel a zöld mikor az ellen tizenegyest akar.

Azt mondod gonosz vagyok és szűk látókörű,

Bennem a lélek is csak egy gyomorkeserű.

Látod ebben valahol valami igazad lehet,

Mert én kiigazító erő vagyok a hurrá optimizmusod felett.

Hiszen igazad van, túléltük a telet és ez szép teljesítmény,

De túlélni egymást volna az igazi szép remény.

Ünnepeld hát csak a növekvő fényt s virág áldást,

Addig elmorgok értünk egy évszak független keserű imát.

És a szórakó előadásában is…

 

És szórakó videó előadásában is…