A három tűz

Önmagaddal lángra gyújtottad bennem a létet és tőled, veled égek,

Mert én gyarló lélek, benned szerelmet remélek, most szavaimmal erről zenélek,

Néked, ki másnak mondanám el, vágyaimat mit érzek, mert általad izzva, forrón égnek,

De többet nem félek, mert benned magam élek és ez adott nekem élet gyönyörűséget.

Lángoló tőled elmém veleje, vesztve önöm fejét néha, rohanna a sötét éjszakába bele,

Hozzád, bárhol is lakol, valahol megtalálni és gondolataiddal lakni magam tele,

Jó fele, féle tart ez az intellektuális kirándulás, hiszen adni akarok hozzád vele,

Nem elvenni, hogy soha ne jöjjön az érzelmek tele, többé ne legyen hideg álom és gondolataimon át te forrón gyere.

Lángoló tőled szívem kapuja, adná magát, hogy bújjon lélek örömként hozzád,

Oda, örök fennkölten és tisztán mint ártatlan gyermeki vonzódás, simogatnám orcád,

S téged, ölelve osztanám meg belőled a jót és rosszat magamnak is, ki mint jóbarát segít míg lélek szekered tolnád,

Tovább, az élet sár-gödrös útjain, veled, hol még ismeretlen végállomáson, nekem szíved kitárnád. 

Lángoló tőled férfiségem medencei olaj kútja, mely titkait frivolan a füleidbe súgja,

Lágyan, körülfonva álmodó vágyódó sóvárgásaival, finoman beteljesítve vad gyönyöreidet kutatja,

Lankadatlan, az ezer arcú nőt, tapasztalatlan, tapasztalt, érett, kiknek minden szenvedélyét magába szívja,

Mámorló, és ezen három tűzön át lelkem, uralva szolgálva, végül veled / tőled az emberi teljességét megtalálja.