A Föld saras csillagai

Földön fekvő gyönyörű pillanat,

Mikor le rángattuk a csillagokat.

Mert nem hittünk félő papoknak,

S a jövő halálunk meg kacagtat.

Mindenség már előttünk hevert,

Lábaid égiek kincsein térdepelt.

Teremthetnénk hibátlan világot,

De az önzés ismét belénk látott.

Mindennél egy jobb van a több,

Belénk megszállottság költözött.

A nagy lelkűeket már félrelöktük,

Önző bolondok rabjaivá lettünk.

Fénytelen éjszaka fekete semmi,

Ez mindennel amit sikerült tenni.

Én visszatenném te ezt tagadod,

A harcunk mocsara megáradott.

És mocsok már mind köröskörül,

Lelkünk teljesen egész elfeketül.

S körülöttünk fekszenek ím mind,

Fénytelen sáros csillagok megint.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)