A doboz

Aradi_Gabor•  2024. február 8. 06:34  •  olvasva: 38


A tér, bár minden hova fér, kitölt,

Az ember lelke nem ennyire rugalmas alakot ölt.

Előbb a szeretettel korlátozzuk egymást,

Mi később a gyűlöletre vált át.


Kezdünk szeretve egymást a rajongásig,

Fellázadva az önsors rontásig.

És ahogy neked te, és ahogy neked én,

Apró súrlódó köveken kicsiben veszik el a remény.


És nem látunk ki belőle már kicsit sem, teljesen,

Életeink dobozzá változnak, ó kedvesem.

Bár csak fel kell állni, és tág a határ belőle,

De még nem érted, hogy a járt út nem megy csak a temetőbe.


Hagyd a mindent, gyere, légy velem ahogy régen,

Mielőtt még az élet megdarál és megemészt egészen.

Csak ez az abszurd pillanat ami igazán létezik,

Az idő, örök szeretetlenül ellenünk vétkezik.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!