A&A

Mióta haragod virágai szívünkből kinőtt,

Sem én se senki nem talál már zöld legelőt.

Dalaim hullanak a márvány szobor füleidre,

Minden megőrült köröttünk, mindent feledve.

Előbb a ragály titka zárta el embert társától,

Majd kitántorogva mi martunk egymásból.

Válság válságot ért, szerelem a halálra kélt,

És mint isteni csapás, itt már a háború félt.

Gondolkoztam sokat, hogy értsem mit üzen,

Életünk tükre mi tűzre kapott tőlünk emígyen.

Mi bennünk él az a valóságot teremtő akarat,

Urai, istenei vagyunk a belőlünk lévő világnak.

Ahogy értelmet nyert, kiosztom ím a szerepeket,

Legyél örök szép Afrodité ki habokból lépkedett.

És én Arész az örök háború s erős hódító kérő,

Ki Afrodité hatalmától minden ereje ellen fél ő.

Büszke szerelmi kegybe fogadtuk hát egymást,

Szerelmünk frigyén erő és fény végre eggyévált.

Gyönyörű gyermekünk Mars nevében született,

Esze láng, akarata meghajlít szépet s küzdőket

De észrevetted-e hogy még mi tépjük egymást,

Az emberiség egy láva gödör szélén táncot jár?

Amíg szerettük egymást mind várta erőt s fényt,

Dühöd pusztítón hangtalanul öli mind a reményt 

Mibennünk kél az egész s benne kelünk élve fel,

Nem eresztjük, már lángol a testünk, égünk kell.

Én már megértettem gyere fogd meg a kezemet,

Te meg én világunk megér egy utolsó bármit, veled.

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)