A 10 ezerszer megesett eset és a POET-ák

Aradi_Gabor•  2022. augusztus 14. 00:26  •  olvasva: 109

Ó szerény de hatalmas tömeg,

Ti, ki mind, 169 napja bolondos

Lapjaim nap mint nap rendületlenül

Olvasva, mint valamilyen kijelző

Üvegén elektronok által keltett s

Agyaitokba hullámzó béna közeg, 

Néha túl érzékeny, néha pöffeteg,

De csámpás jó szív által vezérelt

Sántán rímelő, hímzett rím mező

Szövegeimet, ismerhetitek.


És most ülök itt ájtatos padom

Előtt s mint felesleges levegőt

kergetem a következő rím előtt

A gondolatot mindenekfölött,

Hogy elérjen titeket még máma

Az a bennem tomboló boldogság

S lárma, mit eme kicsiny-nagy szám

Okozhatott, ezernyi apró s megtisztelő

Érdeklődésetek egy halomba összeállva.


Mert a nagy számnál csak szívem

Nagyobb s gondolva rátok sokat

Mondhatja, jól olvasott vagyok.

S jön egy pár változás, mert ki

Már torkában érzi, jogosan a

Romlott ön gratulációim izét,

Kissé fellélegezhet valahára ismét.

Mert mostantól 20 ezerig, ha 

Lesz, lehet és én és ti mind még

Itt leszek és ti se mentek, csak

Két ezrenként örülök írásban nektek.


Leírtam már sokszor, de talán ezt

Elégszer nem is lehet:

Hálával köszönöm meg a percet

Mikor közétek lépve, észrevettetek.

Hát minden jót és 12 000 kor újra

Rátok nevetek 😊🙏🌹❤



És a szórakó előadásában is…



…pontatlan kimutatásaim szerint…

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2022. augusztus 14. 11:55

Törölt hozzászólás.

Aradi_Gabor2022. augusztus 14. 10:07

@Törölt tag: Nekem korszakaim vannak hogy éppen melyik táborhoz tartozom. Tavasszal tele lett a Szákom az Androiddal és be Almásítottam magam. Nem mondom néha hiányzik a „szabadon azt csinálok amit akarok, ha akarom root tolom" A határtalanul tudom élvezni a 90 % fölötti „csak működik” érzést. Ráadásul a régi iPad emet lepattintottam 77 éves édesanyámnak aki annyira beleszeretett hogy most már a telefonja is almásodni fog. Hihetetlenül nagy előny az egységesített fejlesztői környezet, hogy nem kell 5000 féle különböző eszközre fejleszteni. Most már átalakítottam a munka menete met is és majdnem kizárólag Apple alkalmazásokat használók szinte mindenhez és így sikerült a hibakeresés időmet drasztikusan lecsökkenteni. Szóval én köszönöm az összes fejlesztésedet. 🙏😊

Törölt tag2022. augusztus 14. 09:29

Törölt hozzászólás.

Aradi_Gabor2022. augusztus 14. 07:11

@skary: A végtelenbe és tovább!
(Buzz Lightyear) 🙏😊

skary2022. augusztus 14. 06:53

előre