Mono Logó

Pitvar-kamrai csomómon megakadtál,

His-kötegemben tekeregsz

részeg impulzus.

Nekem mégis legkedvesebb.

(2002)

Egy fakó arc pillantása kísér.

A vértelen, csontra száradt bőrredő

meg-megrezdül, amint a kíntól

torzult arc-hasonmás ajka

utolsót lehel.

A szem még fájón

kontaktust keres,

majd megállva egy ponton

találkozik a végtelennel.

Megpihennek a görcsök.

Lágy ujjbegy-érintéssel

hálót fon körben a feledés.

(1997. szeptember 27.)

Lehajtott fejjel mosod az arcod,

a mozdulat régen monotonná lett.

Érzed, ahogyan lüktet a véred,

mikor a hideg víz cseppjeivel betemet.

Tükröd foncsorából eltorzult arccal

medúzafej mered rád halálosan.

Ne nézz a szemébe, elveszel, tudod,

darabokra hullsz, te megkövült szegény.

(1997. április 2.)

Leengedték az ég rolóját,

s meggyújtották sok ezer csillagot.

Néha egy-egy megunva helyét,

fénycsóvát az húzva lázadoz.

Alattuk figyelő törpe-óriások

sokatmondóan lehajtják fejük,

vágyakkal telve remélnek, hívnak

egy jobb világot, egy szebb jövőt.

(1997. augusztus 14.)

Egy rés a nyitott ajtón 

kereslek téged:

tested mozgó buborék.

Egy rés a nyitott ajtón 

benézek hozzád:

tested mozgó buborék.

Fényképed hívogató 

csillagúján át 

este Hozzád szökhetek.

Szilaj tekintet-csikód

itt hagyta nekem

tengerkék vagtáját.

(1997. május 17.)

(Legelső, kezdetleges haikum, ami nyomtatásban meg is jelent.)