Mono Logó

De szörnyű.

Hogy valaki csak addig érdekes, amíg a munkája miatti veszteséget kell emlegetni. Azt is feltűnő teátrálisan. Majd, miután két segítséget is kap az elvesztett helyett, mintha minden a legnagyobb rendben menne. 

Ennyi egy élet.

Aranyos Anikó, vigyázzanak Rád az angyalok.

Mához egy éve írt a családod nyilvánosan, hogy elmentél közülünk. 

Miért ilyen érzéketlenek az emberek? Ezt nem lehet kibírni.

súlyt gyarapítva

nehezfém ül a szívbe

oldhatatlanul.

Aranyos Anikó, nyugodj békében.

Névnapodon is köszönöm a törődést, amivel időnként elhalmoztál. Sosem felejtem a kis pudingokat, amikkel próbáltál feldobni, amikor csak ketten ültünk az irodában (ünnepnapok előtt a többiek mind szabadságon voltak már).

Vigyázzanak Rád az angyalok.

Pitvar-kamrai csomómon megakadtál,

His-kötegemben tekeregsz

részeg impulzus.

Nekem mégis legkedvesebb.

(2002)

Egy fakó arc pillantása kísér.

A vértelen, csontra száradt bőrredő

meg-megrezdül, amint a kíntól

torzult arc-hasonmás ajka

utolsót lehel.

A szem még fájón

kontaktust keres,

majd megállva egy ponton

találkozik a végtelennel.

Megpihennek a görcsök.

Lágy ujjbegy-érintéssel

hálót fon körben a feledés.

(1997. szeptember 27.)