VOROSDEMON blogja

Ha kesergett a lelkem, fájt a szívem 
apám és anyám mesélt.
Meséltek a régmúlt rémséges történéseiről:
Apa: Jaj anyád csodaszép lány volt, derekára omlott
hosszú fekete haja.
Anya: Apád derék ezer mester, jóképű, illemtudó
férfi volt.




Ha kesereg vagy fáj a szívem, nekem ők az élő 
példa a nemes tettek és a jó szóra.
Kéz a kézben szöktek vissza, drága magyar honba,
káposzta földön s tengeri sorokon kúszva.
Anyám lábán nem volt más csak fél pár cipő, 
apámon pedig ázott kabát.


Három gyönyörű szép gyermeküktől elválasztotta
őket a határ, de hitük s szeretetük sosem lankadott.
Pár  hónap elteltével együtt lehetett a család, volt ám ott nagy boldogság és sírás.
Megfogadták ha Isten meg segíti őket egy árva gyermeknek biztosítanak majd meleg meghitt otthont. 


Teltek múltak az évek s bővült a család, egy árva kisfiú kapott egy anyát s egy apát.
Beköszöntött a Január, hideg s rideg volt a kórházi ágy,
kicsi leány csendben sírdogált.
Ágyához lépett két ember s csak arcukat nézte...
látott egy mosolygó szempárt.


Másnap újra látta ezt a két ragyogó szempárt,
az egyiknek, könny hullott szeméből.
A másik pedig kedvesen kezét nyújtotta,
majd ölbe kapta kis kabátkával betakarta.
Ez a kislány voltam én ki először érezte 
Isten szeretetét.


Immáron napjainkba apám s anyám fel nevelte egy szem fiát, két lányát, a mostoha öcsémet s engem.
Nem kétség és nem holmi ostobaság, hogy Isten szeretete és munkássága végtelen.
Köszönőm neked kedves Istenem a nevelő szüleim 
kik sajátjukként neveltek s óvtak.  

Édesapa, édesapa

Drága Istenem oly nagy a bánatom,