Animanongrata_ blogja

Bárhová nyúlok, már mindenhol ragad

vegyszer sem segít, dől, a makacs ragacs,

lassan átszivárgott a színes falakon,

Padlásról lefolyva, érzem a nyakamon.

Csorog, cseppen, csurran rám rendületlen,

mindegy a semmi, tanulj! Megvan, minden!

Apró repedések százait tépkedte,

lassan patakokban, ömlik rám a beste.

Ki az ki gátként útját állni képes?

Ki nem ragad bele, s szárny szegetten verdes?

Ki talál zöld patak partján is hangokat?

Ki tud visszahozni elmúlt tegnapokat? 

Széll fútta hegyeken,

álomszép helyeken,

napfénybe emelem,

arcomba engedem.

Szél fújjon telibe,

szapora légzésbe.

durvul a zengése,

szélvihar elvitte,

borúm a felhőre,

vigye el messzire,

tündöklő fényekbe,

maradjon békébe,

fürödjön esőbe,

tisztulva essen le.

2022.01.30

Kurtán furcsa örvény, zuhogó a vérem,

összegyűlik bennem, forr, robban, szétszéled,

érzem pulzálását, ereimben halkan,

aztán zubog bennem, egyre hangosabban.

Nyugtalan vagyok ma, nyugtalan a szél is,

elfújja a szavam, fúj a cseppre fényt is,

vízzel öntött hajjal, szállal tapasztottat,

portól megtisztulva, zölddel szalasztottat.

Annyi lágyság omlik, elalvó kék égen,

felhők elforognak, alkony pasztell fényen,

napfényre borulnak, narancsot majszolnak,

füstöt felszippantva, lenge légbe fújnak.

Közbe int a szellő, hallgatom mit suttog,

csiklandozza bőröm, hajat érve forrong,

fújjad, írjad, mondjad, elfogyott az este,

elhúzott a nappal, izzón izzadt lepke.

Már nem tudlak többé, téged nem szeretni,

szívembe hagylak lustán szétterülni, 

nyugalmas sziget, karamell homokból,

tenger fogta kincs, elszökött szavakból.

Már nem tudlak többé, téged kitörölni,

tatra kent fényekbe szórni, kiszűrni,

vitorlát bontott hullámos halomban,

szél hangját hallgatom, éberen álmomban.

Már nem tudok többé, nem veled lenni,

hangod baritonját, ajkad ívét feledni,

szigeted partján áll, pálmaházban élek,

hajóddal jössz haza, csomót kötök végleg.