Animanongrata_ blogja

Kevés a nap s a szürke munkás falak,

csak fognak és nyomnak belül tartanak,

mert élni kell, venni és enni holnap is,

hiába változol, szükség feszeng szorít.

S néha farkasok vagyunk, egymást tépve

s hiába savakat mormolunk, s ha kínoz

húsunk és lelkünk bánja már, elgondolom,

kiért, miért, hisz itt üres betonfalak.

Inkább megyek, hagyd el furcsa hangodat,

nem hallom, otthagytam voltam szorgos is,

tán holnap újra kezdjük, farkas lehetsz s én

rajtad hihihi, hisz ez nem lesz valóság.

Az életem máshol fakad, ott illat van,

jóság, szerelmes szép szavak, ott fény van,

nincsenek számok, száraz inger mondatok,

ott fű van s félre nyelvű, nyálas szőrösök.

Ma kő hull, s én céltalan fűbe esem,

fűnyíró kését lapulva, lopva elkenem,

hasztalan nézem, zörgő, zöld időmet,

nem mozdul se virág, se kő, se estem.

Merengem elszabott, beszűkült nappalom,

selymes szálon lecsüngő, függő harmatom,

csak lóg ott, egyre lassabban nyúlva, enged,

végtelen hosszú, úton fűről leszenved.

Vontatott percek, fel nem használt napok,

kő vagyok, s a nap nap után, csodálkozok,

percek szállnak, egy nap elfogyva némán,

eső elmos és hegyeket szél emel rám.

Tarka kis mezőmön mosolyog kék virág

bódít az illata búzakék szép világ,

vannak ott sárgák is, pirosak, forognak,

ékkövek, virágok, rétemre futottak.

Méhek meg utánuk észt vesztve porozva,

napfürdő, kergető, fakadó bódulat,

esténként elbújnak hold elől pihennek,

szendergő szorgos szív, megpihen, elmereng.

Emlékszel milyen volt az árokparton?

Feküdni hemperedni rágni papsajtot?

Felmászni fákra ott lengve a lombon,

ott volt a próba és köhögtünk napestig..

Bőr alá bekúszó, minden mi mánia,

menekül ki erős, elkerül ki látja,

mind pusztít, bedarál, büdösít, elvakít,

szülőket beszippant, elkábít, ködösít.

Megvolt a banda s grasszáltunk együtt,

találtunk házat, oroszos laktanyát,

virágot szedni tilos volt Anyának,

mégis lett virág, ha gyors volt a lábad.

Húztuk a pénztárcát, pénzt ragasztottunk,

elbújtunk, lenyeltük izgága izgalmunk,

kifújtuk szemünkből belógó hajunkat,

aztán csak röhögtünk, balekon, naphosszat.

Egymásba forduló ölelő kedvesek, 

egyre kisebbek, édesek, rejtenek, 

öleld meg korodat, kívül csak egy marad, 

gyermekkor csodája, illatos matrjoska.

Szemedben égő tűz felgyullad tükrömben,

lefelé fényesen szóródik enyémben,

bújlak és érezlek, illatod orromon,

mosolyod körbefon, ajkam a nyakadon.

Megfogom kezedet, átfogom derekam,

közelebb húzlak és eltollak távolabb,

ritmusra lépünk, forog a mosolyunk,

közben a szemünkben egymáshoz engedünk.

Ajkaid lágyságát szememmel kívánom,

rám ragad, feléleszt, selyemmel harapom,

messze mész, elpusztít égető hiányod,

oltom az ajkadon, szemeddel felgyújtod.

Gyulladjon, feledjen, éledjen, szeressen,

szerelmem égessen, szívedben melegben,

táncoljuk vágyaink, ujjaink nyirkosak,

felhúzom szerelmed, csókommal oldalak.