Animanongrata_ blogja

Olyan édes kín éget belélegzem

először érzem rétnek lázait,

csipkébe horgolt bokros végzetem

talpai pezsegnek szirmok százain..

Zöldre ölelő kirobbant szerelme

mindent elfedő, kóró közt remény

távolban lebzselő szarvas kelleme

frissbe legel lopva kis patái hegyén.. 

Nem tudom ma miért is kúszott

komor harisnyán át éjsötét ruha

és a tavasz üvegre húzott

golyóbis mögé nyúlt viaszpuha..

Előtte elszántott rög értelem

tízig tovább gurul egymagának

míg átér rajta az egyetlen

feloldása minden nullának.

Minden olyan lógó orr ma,

esős húslé az élet

csüng alá szirmokon, ha

perget fent bő ítélet.

Ég is jó a pengetésben

feloldott sóval savon 

hullik alá cseppenésben

résbe szívja szomjas beton.

És a tollakon feszeng

gólemnek hangja szólam

áztat, ráun s nem mereng

tényre - fény, húz az ég - szóltam.

Lassan elszivárgó este

túl a csatornarácsokon

kilapult sziromszigetre

tapadó pipiske lábakon.

Kiázott fényekben álmom

áttetsző virág rózsaszín,

szemembe áztatva látom

szelídség mi magamba hív..

Bújnék én langy tavaszba

elmorzsolni egy harmatot

ugranék lágy fény araszra

csendem ködpárán ragyog.

Itt csak rút falak falnak

fehér szemükön méla vár

által a színes ablaknak

részleggé szorgult fecskepár..

Illatorgiák alatt

bőszen dohányzó emberek

borult fák sóhajtanak

hulló szirmok, beton hegyek..

Mi építjük magunknak

a mennyet és a poklot

jobb, ha irígy ugatnak

felénk keser koloncot.

Sem angyalok sem ördög

még hangja sincs, ki renget?

Gyertek, hiába jöttök

némán tovább remegtek..