Ani48 blogja

Hol volt hol nem volt, élt két kis nuszika a kerek erdőben.Az egyik nuszika már öregecske vót, bizony.Megette répácskája javát.Másik nuszikánk kicsit fiatalabb vót. Ő még ugrándozott a kerek erdőben vidáman.Volt ott egy ivó is, így hívták, mikor napi betevő falatjaikért ugráltak, néha betértek ebbe az ivóba.Öregecske nuszikánk bizony már több időt töltött itt, mint amennyit ugrándozott az erdőben. Hát itt esett meg, hogy bármikor betért a kis nuszilány az ivóba, mindig jobban megnézte magának ez az öregecske nuszika, mert bizony igen meg tetszett neki.Néha mikor betért a kis nuszilányunk, mindig próbált kedveskedni neki. Bizony sokszor már csak azért tért be az ivóba, és csak várt várt, hogy titkos kis szerelmét láthassa. Mert ő már bizony akkor érezte, valami lángra gyúlt benne.Így múltak a hónapok, míg egyszercsak a mi ugrándozós nuszilányunk, bizony kitörte a bokáját. Na ekkora baj, nem is érhette volna.Képzeljétek, bezárva a kiskunyhójába egyedül, hónapokra. Bizony igen elkeseredett. De ez az öregecske nuszika mivel annyira szerette, kitalálta, hogyan tudnának naponta minden percben együtt lenni.Csinált egy dobozos drótos telefont, és azon keresztül, vígasztalta az ő kis szerelmét.Szegénykének fájt is a lába, és akkor kezdte érezni, mit is jelent neki ez az öregecske nuszika.Vígasztalta mindig, fájdalmában, és csak mondogatta neki, mi hamarabb megfog gyógyulni.Újra ugrálni a szép tavaszi kerek erdőben. Közben a szívében is valamiféle melegséget érzett, a nuszifiú iránt.Ahogy múltak a napok hetek, mindig szebb vígasztaló szavakat mondott neki, ettől a kis nuszilány szíve, mindig jobban parázslott. Egyszercsak azon kapta magát, hogy már égett, szerelemmel égett a szíve.Hisz ő ezt nem is akarta, és nem is tudta milyen ez az érzés. Aztán a napi beszélgetésektől, hisz szinte csak ketten voltak mindig a vonal végén, valami őrült érzés támadt mindkettőjükben.Kis nuszilányunk lába lassan gyógyulni kezdett, így mankóval már kimehetett a szabadba. Az ő szerelmes nuszifiúja pedig boldogan várta hogy kisérgethesse első lépésein.Borzasztó szép órácskák voltak akkor ezek, hisz már láthatták is egymást, érezhették egymás közelségét, és a tüzet a szívükben. Így múltak a napok hetek, és mindig jobban gyógyult a kis nuszilány törött lába. Ez a sok kitartó erdei séta bizony, ösztönözte hogy minnél előbb meg kell gyúgyulnia.Volt a kerekerdőben egy rét egy szép kis tavacskával, hát oda bizony nagyon szerettek menni. Csak ültek nézték a vizet, és rengeteget beszélgettek, mindenről, de főleg kettőjükről, és az egymás iránt érzett érzéseikről. Na ott azon a szép tisztáson, bizony elcsattant az első puszi, aztán a jöttek a csókók, a simogatások, és az idő szinte szaladt velük. Újra haza baktattak a nuszilányka kunyhójába.Várták remegve mikor találkozhatnak újra, addig csak a telefon maradt nekik.Mindig fényesebben sütött a nap, hisz jött az ő tavaszuk, és a ki nuszilány lábáról is lekerült a gipsz, így már botladozva ugyan. De sok felé eljuthattak így eggyütt. Még a nagy hegyet is megmászták, és mindig csak együtt akartak lenni, senki és semmi nem számított körülöttük.Azt hiszem ezt úgy hívják "szerelem".Aztán ennek a gyönyörű szerelembe, gyorsan hiba csúszott. A mi kis nuszilányunknak elkellett utaznia, sajnos elég hosszú időre. Ment egy másik erdőbe, hogy összeszedje, a télire valót.Bizony igen szomorúan válltak el egymástól, a szívüket hagyták mindketten a másiknál. De így kellett lennie. Csak bízni tudtak egymásba, hisz olyan gyorsan jött ez a szerelem, aztán már el is kell vállni,"szörnyű" érzés volt, szinte leírhatatlan.Az idő igen lassan múlott számukra, szinte cammogott. Csak a telefon volt köztük a kapcsolat, ha néha hallhatták egymás hangját, vagy épp levelete írtak, hosszú oldalakat érzéseikről. Bizony a postagalambnak volt is dolga azokban a hetekben.Így múlt el a nyár, és várták már a nagy találkozást a kerek erdőben. De azért abban a bizonyos ivóban, ahol az erdő lakói találkoztak, a napi munka végén. Ők nem hittek a két nuszi szerelmében, és kitartásában.Az idősödő nuszifiút lebeszélték, hogy nem tér már vissza hozzá szerelme. Ilyenkor bizony kétségek gyötörték, de hamar elhessegette őket, és csak bízott, és várt.Hát eljött az a bizonyos nap, amire annyira vártak mind ketten. Gyönyörű nap volt ez, korán már átsütött a ligetük fái között a napsugár ahol találkoztak.A kis tavacskájukban csillogott a napsugár, hát ezen a gyönyörű napon újra egymás karjába siettek, és boldogok voltak. Akkor még nem tudták hogy kitartásuk egymás iránt, még több boldogságot hoz el számukra.Így ért vége, ennek a tanulságos kis nuszi mesének, aki kitartóan szeret, és bízik, mindig megtalálja a boldogságát. Hisz küzdelmekkel van kirakva, az oda vezető út. Kövessétek a kis nuszik példáját, és ti is épp ilyen boldogok lesztek. Itt a vége fuss elvéle:)))))))))))