Angyalka73 blogja
A ház rózsával lenne itt teli
Francis Jammes (1868-1938) verse
/Radnóti Miklós fordítása/
A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal,
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőlőfürtök áttetsző kövek ilyenkor s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;
és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk és a szánk némán egymásra forrna;
s érezném ajkaid pirosán, mily varázslat!
A rózsát, szőlők jó ízét s mérgét a vad darázsnak.
(Kedvenc külföldi verseim egyike)
(Nem saját vers)
Jobb volna tán
Jobb volna tán, ha szétszakítanám
emlékedet, mely sima, selymes, új még,
mint finom hímzés. S még ma elbúcsúznék,
hogy soha többé ... Ó, jobb volna tán.
Jobb volna tán, ha meg se sejtenéd,
hogy kín nekem, ha látlak s ha nem látlak.
S mikor elmúltak évek és vágyak,
jó ismerősként bukkannék eléd.
Asszony lennél már, derék férfi nője.
Fiad mutatnád: valóságos apja.
És korán térnél éji pihenőre.
Mi még boroznánk. Ő dicsérne téged.
S én mosolyogva gondolnék a napra,
amelyen ... most ... meghaltam volna érted.
Nem saját, hanem számomra ismeretlen szerző verse.
Valahol ...
Valahol messze szól egy dal,
valahol mélyen vérzik egy szív,
valahol halkan suttogják a neved,
valahol valaki érted sír.
Valahol egy lélek keresi párját,
valahol valaki azt hitte, megtalálta a társát.
Valahol egy buta szív felelőtlenül szeretett,
valahol valaki több lett tőled s kevesebb.
Valahol két kéz át akar ölelni,
valahol valaki meg akart ismerni.
Valahol egy arcon könnycsepp pereg,
mert valahol valakinek Te jelented az Életet.
NEM SAJÁT VERS, írója számomra ismeretlen.
Nagymamám első süteménye
Szép volt az a lány, aki szitálta a lisztet egy tálba,
Arra a molnárlegényre gondolt szívesen, aki a malomban őrölte zsákba.
Legeslegjobban ábrándozott forró csókjáról,
Aztán még arról, hogy sohasem engedné el őt ölelő karjából.
Gombócokat dagasztotta két tenyerében,
Ottfelejtette ismét szeme tekintetét azon a szőke legényen.
Sajnálta szegény, amikor odaégett a sütemény.
Fánkra azonban többé nem is gondolt, csak arra, hogy "ő legyen az enyém".
Áprilisi tavasz így hozott friss szerelmet a lányra,
Nagyapámmal így lettek egymásnak párja.
Katonaságból őt megvárta és karikagyűrű fonódott, örökre, mindkettőjük ujjára.
AKROSZTICHON-vers
Kategória: Igaz szerelem, Népköltészet
Este a rózsalugasban
Ott szeretett bennünket a nyármeleg levegő,
arcodon könnycsepp csillant, esdeklő.
Szemedben élt mindez, a legszebb tükörben,
ahol önmagamat is láttam, kendőzetlen.
Hárman voltunk: Te, én s az alkonyat,
karjaid közt elvesztettem árnyékomat.
Csak egy szó volt: Kérlek! Majd egymáséi lettünk,
és áldásként pirultak a rózsaszirmok felettünk.