Pszichológusnőnél jártam

Angyalka73•  2020. április 13. 17:38  •  olvasva: 143

Nemrég pszichológusnőnél jártam.

Egy kicsit késett. Negyedórát vártam.

Majd megérkezett, kedvesen fogadott,

beléptünk egy kis szobába és mondta, hogy helyet foglalhatok.


Tudod, kedves Olvasóm, tesztírásra jöttem,

mert mostanában gondok vannak a fejemben.

Egész pontosan feledékeny vagyok,

és a figyelem összpontosításban is vannak zavarok.


A teszt szinte gyermekeknek való.

Az egyik feladat: lerajzolni az óralapot és rajta az óramutatót

úgy, hogy az óra mutasson 5 óra 10 percet.

Elsőre tévesztettem: a ceruzám fél kettőt serceg.


Volt köztük egy nagyon kedves feladat:

egy percig felsorolni a Földünkön élő állatokat.

Ez idő alatt gyorsan magam elé képzeltem a kontinenseket,

ez váltott ki bennem vidám érzéseket,


mert ezzel a feladatsorral könnyen megbirkóztam,

én az állatneveket csak soroltam és soroltam.

Úgy tűnik, itt nincs semmi hiba,

a pszichológusnő szerint nem a fejemben van a galiba.


Azt mondta, csak a lelkem kalandozhat el időnként,

de ez nem kóros szövődmény.

Mással is előfordult már,

hogy néha szárnyalni szeretne, mint a kék madár.


Csak nem vagyok szerelmes?

Nem, sajnos, nem. A szívem ezért peches.

S bár gyönyörű a tavasz, a virágok illatoznak,

nekem sokszor minden idegszálam a párom ellen tiltakoznak.


"Néha egy kis egyedüllétre vágyom....."


















Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Angyalka732020. április 15. 02:25

@Törölt tag:
Kedves Mária!
Ezen valóban sokszor elgondolkodtam már én is. Köszönöm, hogy értékes szavaiddal felhívod rá a figyelmem!
Melinda

Törölt tag2020. április 14. 20:23

Törölt hozzászólás.

Angyalka732020. április 14. 17:38

@Mikijozsa:
Kedves Miklós! Köszönöm szépen, ha megértesz engem ... :)
Melinda

Mikijozsa2020. április 14. 16:10

ez nagyszerű...

Angyalka732020. április 14. 13:41

@Törölt tag:
Kedves Virág! Köszönöm szépen!
Nem akartam gonosz lenni az utolsó versszakban, csak nem mindig sikerül kijönni egymással.
Szeretettel láttalak itt szerény versemnél.
Melinda

Törölt tag2020. április 14. 12:38

Törölt hozzászólás.