Angyalka73 blogja

Durmoló kéményben

szédületes élményben

lesz részem.

/Orosz gyermekdal/

puha párnán alszik a tó.

Lengő hinta is elszunnyadt,

sűrű éj lesz jó takaró.

Kicsim álmodj már, csuda álom száll,

iderepül a szemedre,

csitt, kicsi, tente.

Csillaggyermeket elringat odafönn a Holdnagyapó.

Mindig villogott csillagfény,

ha az este csendben leszállt.

És ránk a fénytelen nap végén

csak a hűvös éjszaka várt.

Kicsim álmodj már, csuda álom szállt,

iderepül a szemedre,

csitt, kicsi, tente.

Álmunkat űzte a zord önkény,

és csak az éhség zengte dalát.

És jött egy vérpiros október,

ragyogott a fénye miránk.

Munkások hada: tűzhenger,

csuda jelt írt égre a láng.

Kicsim álmodj már, csuda álom száll,

iderepül a szemedre,

csitt, kicsi, tente.

Újkor éneke szárnyal fenn,

és belerengett mind a világ.

Minden esteli bölcsődal nekik szól,

ha eljön az ősz.

Már nem ébred a hajnallal,

akik álmunk őrzi: a hős.

Kicsim álmodj már, csuda álom száll,

iderepül a szemedre,

csitt, kicsi, tente.

Értünk életük áldozták,

nekünk hoztak boldog jövőt.

/Nem saját vers, ez egy orosz gyermekdal./

(békén=nyugodtan, szendén alszik)

Francis Jammes (1868-1938) verse 

/Radnóti Miklós fordítása/

A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal,

Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;

a szőlőfürtök áttetsző kövek ilyenkor s lassan

szundítanának benn az árnyékos lugasban.

Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész

huszonnégy évem, gőgöm és egész

fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;

és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.

Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,

velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,

nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,

mellettünk hűs patak s a lombok összeérnek.

A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,

mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,

s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna

szerelmünk és a szánk némán egymásra forrna;

s érezném ajkaid pirosán, mily varázslat!

A rózsát, szőlők jó ízét s mérgét a vad darázsnak.

(Kedvenc külföldi verseim egyike)

(Nem saját vers)

Jobb volna tán, ha szétszakítanám

emlékedet, mely sima, selymes, új még,

mint finom hímzés. S még ma elbúcsúznék,

hogy soha többé ... Ó, jobb volna tán.

Jobb volna tán, ha meg se sejtenéd,

hogy kín nekem, ha látlak s ha nem látlak.

S mikor elmúltak évek és vágyak,

jó ismerősként bukkannék eléd.

Asszony lennél már, derék férfi nője.

Fiad mutatnád: valóságos apja.

És korán térnél éji pihenőre.

Mi még boroznánk. Ő dicsérne téged.

S én mosolyogva gondolnék a napra,

amelyen ... most ... meghaltam volna érted.

Nem saját, hanem számomra ismeretlen szerző verse.

Valahol messze szól egy dal,

valahol mélyen vérzik egy szív,

valahol halkan suttogják a neved,

valahol valaki érted sír.

Valahol egy lélek keresi párját,

valahol valaki azt hitte, megtalálta a társát.

Valahol egy buta szív felelőtlenül szeretett,

valahol valaki több lett tőled s kevesebb.

Valahol két kéz át akar ölelni,

valahol valaki meg akart ismerni.

Valahol egy arcon könnycsepp pereg,

mert valahol valakinek Te jelented az Életet.

NEM SAJÁT VERS, írója számomra ismeretlen.