Jobb volna tán

Jobb volna tán, ha szétszakítanám

emlékedet, mely sima, selymes, új még,

mint finom hímzés. S még ma elbúcsúznék,

hogy soha többé ... Ó, jobb volna tán.

Jobb volna tán, ha meg se sejtenéd,

hogy kín nekem, ha látlak s ha nem látlak.

S mikor elmúltak évek és vágyak,

jó ismerősként bukkannék eléd.

Asszony lennél már, derék férfi nője.

Fiad mutatnád: valóságos apja.

És korán térnél éji pihenőre.

Mi még boroznánk. Ő dicsérne téged.

S én mosolyogva gondolnék a napra,

amelyen ... most ... meghaltam volna érted.

Nem saját, hanem számomra ismeretlen szerző verse.