Én már eldöntöttem (?)

Este úgy döntöttem, vonatra ülök,

s ha elindul velem,

valahol majd csak kikötök,

s ott elölről kezdhetem az életem.

Nem, a gyermekkort nem bántanám,

bár nem mindig volt jó,

a sorsot nem fordítanám,

aki, amire nevelt, vissza sem hozható.

Ó, kedves Olvasó!

Úgy zakatolnak bennem a léptek!

De az idő elsodró

lendülettel ébreszt.

Álmodtam egyet vagy csak erőteljesen vágyakoztam

itt az ágyam tetején?

A vonatfüttyszót sem hallottam,

mégis kisiklott az életem a tegnap éjjelén.

Elmenekültem otthonomból,

és egy kis magányt akartam.

Sokat láttam a Holdból,

és a csillagokat számoltam.

Még ma reggel sem gondoltam

visszatérni hozzád.

Akármerre is barangoltam,

csodálatos volt az az ország.

Te sohasem vinnél el engem

olyan békés helyre.

A nyugodt lelkem arrafelé megleltem,

nem borulnék ma kebledre.

Talán egy kihűlt érzés

nyomaszt legbelül.

És egy feltett kérdés:

hogy miért vagyok még mindig melletted rendületlenül?

Ez az ok,

amiért szaladok,

hogy folyton elérjem

azt a vonatot,

amelyből már kiszállás nincsen,

s bár tévedni emberi dolog.

De a szivem a legféltettebb kincsem,

ha már nem vagyunk boldogok,

akkor tudd, én már elindultam,

hosszú út áll előttem.

A sarkon befordultam.

S minden egyes szalmaszálat felégetek mögöttem.

Kicsit régebben egy elkeseredett pillanatomban írtam, melyet akkor komolyan is gondoltam, de nem mentem el mégsem.

Nem ez az első ilyen érzelem, ami elragad ...