A zúduló folyó

Híd alatt nagy áradással hömpölyög a víz,

a hódot is elsodorta, hiába merész.

Kapaszkodott fűbe, fába, de ez nem volt "orvosság",

betakart mindent az erdőben az esős nyár. 

Fenyők tövében, a mohás kövön, gyíkocska ült. 

S hol a családja? Sikerük volt és elmenekült?

De hiszen ez a kicsi gyík még gyermek és sirdogál:

"Hová tűnt a nagypapám és a nagymamám?" 

Az ár őket sem kímélte, de a víz partközelbe ért, 

és a parti kavicsok közt a rémálom számukra végetért.

Kiöntötte az ürgét földi odújából, 

kicsinyei is úsztak, tolakodva, egymás után, nagyjából. 

Zajlott a víz, farönköket úsztatva hátán, 

egy mosómedve ült rajta, kapaszkodott, remélve jósorsát. 

Egy csónak kettő emberrel erre "evezett", 

sodorta őket is a folyó, és a mosómedvéhez érkezett. 

Gyorsan feléje nyúlt, elkaptad a kicsiny állatot, 

magához ölelte, és ő igencsak simult a mellkashoz. 

Ha majd a zúduló folyó elér a tengerhez, 

talán lecsillapodik kedélye és barátságosabb lesz.