A sün és a szerelem

Ősszel lehull a falevél,az avarban egy süni éldegél.

Magányos most a szegény szíve,

otthona ajtaján csak a szél jár ki-be.

Záporozik az eső a tetőn,

barátságtalan az idő az erdőn.

És sünbarátom egyedül ül 

a szépen parázsló tűz körül.

Ahogy a meleg lángokat nézegeti,

emlékeibe a tavaszt visszaidézi:

mikor forrón sütött a napsugár,

s zöld levelek díszítették a fát,

és a csobogó patak partján 

megpillantotta azt a gyönyörű sünilányt.

Gombszeme fényesebb volt a csillagnál,

és olyan pisze orrot még sohasem látott talán.

- Megszólítsam?, de lehet, hogy elszalad,

és én nem érem utol, mert a cipőm elszakadt.

Ahogy tanakodott, dünnyögött magában,

felkeltette az érdeklődést a lányban.

Ő azonnal a kedves hangján hívogatta,

és sünibarátom ijedtében majdnem begurult a bokorba.

Repesett ám a lelke mélye,

mikor a lány odalépett eléje!

Tóni felénken kérte: - Eljönne velem egy ebédre?

S Terka örömmel tette kezét a kezébe.

Gombatönkön pöttyös kalap,

meghitt randevú a gyökerek alatt.

Tóni felkérte egy táncra,

abban a percben nem is gondolt másra.

Majd leültek egy mohás kőre,

s a két szempár találkozott egy időre.

Csak nézték-nézték egymást végtelen,

s beszélgettek-beszélgettek szüntelen.

Majd a lány feltárta igaz életét,

hogy őt visszavárja a városi színpad, a varieté,

a csillogó-villogó pompa világa,

így soha nem lehet Tóni erdei párja.

Tóni nem csüggedt, ő úriember mindig,

másnap kikísérte szíve hölgyét a város széléig,

s egy csokor virág helyett 

Terka szívében kapott örök helyet.

A falon fénykép őrzi azt a pillanatot,

amit az édes május itt hagyott,

s az illatos gyöngyvirágos erdőben 

ez volt a legszebb sün-szerelem.