Vallomás

Ezen a szombaton, csak úgy, .... megtörtént...

 Már számtalanszor elképzeltem, megálmodtam... aztán a gondolatát is elhessegettem... Mert kétségbeejt, hogy ennyi kérdőjelet küldesz felém... Utálom a kérdőjeleket....Nem akarok több kérdőjelet tőled... Aztán utáltam magam, mert minek ez a játék, tisztességtelen, jól tudom... Aztán rájöttem, csupán gyáva vagyok... Utána úgy láttam jónak, ha inkább eltűnök... Aztán meg úgy, ha mégse... Aztán meg úgy "nemgondoltam" rád, hogy közben folyton ábrándoztam, mint egy kiskamasz.... Aztán rájöttem, hülyeség, s próbáltam egyáltalán nem gondolkozni...

Ma szombat volt, egyedül voltam. A család egyéb programon, mert látják, kimerült vagyok mostanság, pihenjek csak... Ne is főzzek, anyukám átvállalta, csak pihenjek.... Nehéz most nekem...  Hát igyekeztem szót fogadni, igyekeztem "semmittenni". 10-kor keltem. Ritkán fordul elő, de mivel hajnali 5-kor tudtam csak elaludni az éjjel, talán érthető... Imádok reggel kávézni. Van egy kedvenc bögrém, abba töltök kávét, s felöntöm tejjel, aztán kiülük az erkélyre egy jókora fotelba és talán egy órát is ülök ott, mire elfogy. Közben bámulom a fákat... Olyan észrevétlen vagyok, hogy a madarak ügyet se vetve rám, élik életüket. Imádom nézni, ahogy lomb-otthonuk körül serénykednek. Azt hiszem, a természet közelsége az, amitől a legtöbbet kapom... Ez a reggeli egy óra.... talán ebben rejlik az a kitartó energia, amit sokan csodálnak, vagy épp irigyelnek tőlem... Sok évig sztár-tanárként koptattam a katedrát, aztán egy napon odavágtam, elég volt, s úgy döntöttem, saját várat építek. Hát a vár meg is épült, csak nehéz megvédenem... Az emberi fondormány, az intrikák, az álarcos, hazug világ sok-sok fájdalmat okoz... De most, ezen a mai szombaton, nem gondoltam a bajaimra...   Meleg levegő áramlott, s hangos gyermekzsivaj a játszótérről. Nem ültem ott sokáig, ez már nem a reggel illata volt. Kicsit körülnéztem a facebook-on, láttam, ismerőseim mind valamilyen vízpartra igyekeznek, sebaj... én otthon, a szobában... De nem, ma nem dolgozom....eltessékeltem magam a gép elől... Olvasni akartam... A héten megajándékoztam magam egy új könyvvel, Forgách András 12 nő voltam című művével. "Na, megint egy pasi, aki mindent tud a nőkről,... meg persze a szerelemről" - gondoltam a könyvesboltban, amikor megláttam... Beleolvastam: "Akárhogy is, de a lányok előbb-utóbb valahogy felnőnek, legalábbis nem szűnő kísérletet tesznek rá, és akad olyan, akinek ez nagymama korára sikerül is"... Őrület...Vérlázító!! Mosolyogtam a bolt közepén.... Hát nem is tudtam visszatenni  a könyvet, pedig elég borsos ára volt... Na, ma végre elővettem, lássuk, miket tud ez az ember.... Egész nap olvastam, tudatosan akartam jót tenni a lelkemnek.... Őrült meleg volt, estefelé bevásárolni mentem... Megszokott, rutinos, unott mozdulatok, tompa agy, üres szív...A könyvben olvasott női sorsok keringtek talán a fejemben, de a tovább-küzdeni érzése úgy éreztem, elveszett.....és akkor csak úgy, megtörtént....

Hát megtörtént... váratlanul és felkészületlenül, amikor egy cseppet sem számítottam rá... Akkor, amikor a legjobban szükségem volt valakire... egy emberi szóra, egy sorra, egy pillantásra... Megtörtént, mikor szinte esély se volt rá... És most boldog vagyok. Erős és megtörhetetlen. Mert ott volt a hit, a földet markoló erő, a biztatás, a szeretet,  a szempárban, amely egy piros baseball-sapka alól rámmeredt...