AndrisFF blogja

Ál ó igék

Trónolhatsz akár kéjvágyi arccal

Keserg-e posztó kacagány?

Nem fog a múltad megjelenni,

Mint Madam és ez a kisleány.

Mondhatnám, felszarvazott az élet,

Nem fog fogat csikorogtatni senki,

A vesztőhelyre egyedül kell menni.

Primátusa van a tettnek,

A szó csak jéghegy csúcsa lőn,

Mi tengerből kiemelkedék,

De neked ne legyen menedék.

Mirtuszkoszorúval borítsd az éjjelt,

Taplógombával rohaszd a nappalt,

A felkelő fény az úgyis elárul,

Zsámbékoskodásod elhárul.

Szemernyi szemérem nincs e hölgyben,

Két hegy között a völgyben ruháján

Selyemszalagot visel ő, ó, Richelieau.

Botorkálok a szemüveg nélkül,

Feldöntök tajt és sok veszet.

Szólni kéne már a szolgálónak,

Keresse meg a szemüveget.

Hírhedt parancsa királynak az,

Hogy kivonuljék teljes Rakamaz!

Mert arra járék éppen vadászni,

Gyújtsanak lobogó tüzeket,

Hogy jól lássa a király a szűzeket,

Mert hideg leszen az éjszaka,

s királynak éppen áll a jó fabatkája.

A végtelent kívánom én ma uralni,

Állj félre játszi fertelem mégis!

Mert takarásban van a szűz-csillagkép.

Pedig ott most sok dolgom leszen.

Számot vetettem mindez e világgal.

Arra jutottam, éhes vagyok.

Mára hagyjuk ezt a halállal,

Kést-villát-kanalat adjatok.

Rontás, ki bénán útban áll,

Ne feledd a sót te jó halál.

E várost most felszántatom,

Kapu-tornyát felrobbantatom.

Sóval hintem e miliőt,

És elcsapom a szakácsnőt.

Altató

Egyedem-begyedem tengertánc

Álmodjál szép borostyánt

Belé rejtve kis bogár

A szabadba sosem jár

A borostyán az kegyetlen

Amit bezár, menthetetlen

Nem aludni lehetetlen

Mert a tenger morajával

Duruzslással, kuruzslással

Mindenképpen elaltatok

Az álmod legyen színes

Repülésről leszel híres

Maradj bátor és merész

Légy igazi tengerész

Kihalászol sok borostyánt

Ebből lesz a szép kösöntyű

Dísz lesz hattyúnyakadon

Te leszel a legszebb haja-haja-hajadon

Borostyándísz lesz még-a-még-a hajadon

A tenger csak zúg, nem adja

Könnyedén a borostyánt

Csak ha cserébe megkapja

Álmod legszebb mosolyát.

Altató-dal

Eunochtin, Gerodorm, Stilnox, Sanval,

10 milligramm Yarocen hármasával,

Eejuhnyem, nyicsevó, pénzem nincsen,

Nekem az elalvás a legdrágább kincsem.

lázas álomból ébredek
lidércek és démonok között,
szememből bánatgyöny pereg,
merengek gondolatok fölött..

Arcomon izzó könnyeimet
meseszőtt kendőbe törlöm,
szeretet vértjébe rejtezek,
nem bánthatnak gonosz erők.

(G.Gabi, versrészlet)


Nem tudom a neved,
De gondolataid szeretem.
El tudnék lenni teveled,
Ha majd újra születtem.


Letörölném izzó könnyeid,
Kendőd gyakran csókolnám.
Az lesz a torinói lepel.
Majd a vég ha közeleg


Többet nem mosnám,
Mert az utókor imád.
Fogadd el, fogadd el
A hozzád szóló imát.


Mesél az a kerek erdő,
Ne rettentsen homály.
Kinn a világ csak fertő,
A Toldihoz vágott máj.


Ó, szivem ne kalapálj.
Látod Gabi neve csak G.
Megnyugtat e szabály,
Alliterál a szép két g.


Lázas álomból ébredsz,
Gondolatok fölött merengve.
Szakráltestem ne féltsed
Kerek erdőben kerengve.

A sortöldelés frenetikus hatása

Tegnap kaptam egy remek, tanulságos kritikát. Az illető szerkesztő nagyon szépen, jó indulatúan sok mindent megfejtett a költészetemből, ami miatt nem szeretik az irodalmi fórumok, online és papíralapú irodalomközlő (esetemben inkább irodalom nem közlő) újságok versszerkesztői a margótól-margóig terjedő verseimet, vagy inkább szövegeimet. Az elmélkedésünk középpontjában a „szabadvers” formátumú és egyben automatikus (tehát tudatelőttesből írt, a figyelem kizárásával készült) ujjverseimre koncentrálunk. Itt ugye Adyt parodizálom, vajon szabad ezt, vagy csak Karinthy Frigyesnek volt privilégiuma? „Szabad-e Dévénynél betörnöm / új időknek új dalaival?”

 „Ujjversek”, ez az egyik kötetem címe. Tehát ujjverseimmel szabad-e betörnöm a 21. századba, egy olyan verssel, amelyeknek születésekor a figyelmem kikapcsolódik valami orvosi műhiba következtében. Vagy inkább „Legyek az új, az énekes Vazul, / Ne halljam az élet új dalait, / Tiporjatok reám durván, gazul.” Inkább az ólomöntés Szilveszterkor, és nem kifejezetten a fülembe. Ugyanis már „vájt fülű” vagyok, amire szükségem van, az a „vájt szem”.

Az automatikus technikával írt, sortöldelt verseimmel semmi gondjuk nincsen a szerkesztőknek. Sorban jelennek meg a beküldött opuszaim a megkeresett irodalmi fórumok pontosan 100 százalékánél, mert a soha sem válaszoló szerkesztőségekhez, vagy otromba stílusban visszautasító leveleket küldőknél nem próbálkozom új anyaggal: egy szóló verssel, verseim 21 alaptípusából a legsikeresebb 2-2 reprezentánssal (ez nem jó szó, nekem határozottan ugyanaz az esztétikai és poétikai színvonalam minden szövegben, köszönhetően annak, hogy a verseket nem tudatosan, megtervezve, megszerkesztve, elhatározva a vers hosszát, legyen az epigramma vagy eposzi méretű ujjvers, eldöntve előre, hogy szonettforma legyen, vagy négy soros magyaros verselés páros rímmel, időmértékes vagy szabadvers, stb.). Tehát ahol már leírtak, mint költőt, ott védekezésül az e-mailt a csatolmányokkal egyenesen a kukába (gépi szemétkosárba irányítják), oda nem küldök több verset, novellát, esszét, kritikát, riportot, tanulmányt, de még aforizmát sem. Ezt már csak egy „befutott”, de még nem „kanonizált” író teheti meg. A kezdőknek marad az odafigyelés a legváltozatosabb okokra hivatkozó durva elutasító levéltől a jó szándékú verselemzésen, tanítgatáson keresztül a csendig és elhallgatásig.

Én magam nem hiszek abban, hogy a versírást tanítani lehet. Az alapokat, a műfaji és verstani fogalmakat meg lehet ismerni és lehet ismertetni, mint mondjuk a Mengyelejev-féle periódusos rendszert. Megtudhatsz és megtaníthatsz számos a filológusok számára érdekes dolgot a versről és a lírai eszközökről, mint mondjuk mi az asszonánc meg az enjambement, az időmértékeket is fejükbe verheted a tanítványaidnak a „pyrrichiustól” a „lonicus a minore”-ig. Szerintem a költőnek (lehet, hogy a regény- és drámaírónak is) meg kell élni a világot, szélsőséges érzelmeken kell keresztül menni, élményeket kell gyűjteni. És az fejleszti a költészetüket, és nem az iskola.

Azért csak tanítsatok, ha hisztek benne. Én egész életemben nem tanultam, csak megéltem és tanítottam. Már második általános iskolás koromban telve volt 5-6 osztálytársammal a veranda, és korrepetáltam őket minden tantárgyból, így tanultam tanítva. Aztán úgy hozta a sors, hogy – most az egyetemista éveimről inkább nem beszélek – ott végképp nem tanultam, legfeljebb csak vizsgaidőszakban, és szélhámos voltam és csaló a vizsgá-kon. De mintha ez lett volna középiskolás koromban is. Ellenben mindig megnyertem az matekversenyeket. És nem a Fazekas Mihály Gimnázium-szerű matematikusi versenyistállóból, mint mondjuk a kortársam, Lovász László, aki matematikus létére (és éppen nem agyfiziológusként) a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett két cikluson keresztül. Most azért idézek a jellegzetes versszerkesztői válaszokból egy-két alaptípust:

(1.)  Kevés verset küldesz, akkor „Ennyi versből nem lehet megállapítani, hogy Ön a költői minőség mely fokozatán áll. De inkább ne küldjön Nekünk több anyagot. Megvan a kialakult szerzőgárdánk. És amúgy sem lenne kapacitásunk a beküldött zsengéit elolvasni.”

(2.)  „Egy vers minőségét csak az életmű folyamatában van lehetőségünk megítélni. Az életműve meg nem érdekel minket. És amúgy sem tartozik az illető folyóirat profiljába, amit küldene”.

(3.) „Írásai valóban rendelkeznek egy sajátos világgal, viszont talán nem feltétlenül szerencsés őket versnek nevezni. A mögöttes tartalom, a gondolatiság érezhetően uralkodó. A lírai forma és nyelv nem tudja kordában tartani az anyagot.”

(4.)  „El kell döntenie, hogy verseket ír vagy szövegeket. A szövegek logikája nem azonos a versek logikájával.”

(5.)  „Elfogadhatatlan, hogy ragrímeket használ.” Holott összesen két verset küldtem be, amely közül az egyik a „Vadúri tatárok”, amely nem más, mint a kiskirályok neveinek puszta felsorolása.

Vad úri tatárok

Borsa Kopasz,

Csák Máté,

Aba Amadé,

Rátót István,

Kán László,

Babonics István,

Csák Ugrin,

Subich Pál,

Kőszegi Henrik,

Pok Miklós,

Agha István,

Ákos István,

Frangepán Duim,

Vejtehi Tivadar,

Dragutin István,

Vodocsai István.

Osztálylétszám 16.

Jelen van 16.

Nem hiányzik senki.

És egyidejűleg jött számomra a bizonyíték. Egyik lapunknál, ahova beküldtem egy margótól margóig terjedő szöveget tartalmazó szabadverset, a hely, ahol be kellett tölteni a szöveget, eltüntette (lenyelte) a soremeléseket. És a versszerkesztő azt hitte, hogy nálam is ez történt. És kedvességből mintegy helyreállította a sortördelést. Nagyon jó lett, ami keletkezett. Voltak benne sorvégi sorozatos páros rímek és egyéb fontos lírai formai jellemzők. Azaz a "lírai forma és nyelv kordában tudta tartani a gondolati tartalmat". A szöveg verssé vált. És mindenki boldog volt. Itt a konkrét példa:

Spanyolcsizmát ide!

Kerékbe ne törjetek. Ne nyújtsátok meg a testem. Karókkal teli kútba ne essem. Az ujjperctörést ne lessem. Víz-próbának alá ne vessetek. Előre megmondom, tanaim visszavonom. Nem forog, nem esik, ami nektek jól esik. Karóba se húzzatok. Inkább innen elhúzzatok. De van valami, amit szeretnék. Ha egy spanyolcsizmát felvehet-nék. Kétezer Euró, azt mindjárt eladnám. Tanaim hirdető könyvem kiadnám.

A tördelt változat:

Spanyolcsizmát ide!

Kerékbe ne törjetek.

Ne nyújtsátok meg a testem.

Karókkal teli kútba ne essem.

Az ujjperctörést ne lessem.

Vízpróbának alá ne vessetek.

Előre megmondom,

Tanaim visszavonom.

Nem forog, nem esik,

Ami nektek jól esik.

Karóba se húzzatok.

Inkább innen elhúzzatok.

De van valami, amit szeretnék.

Ha egy spanyolcsizmát felvehetnék.

Kétezer Euró, azt mindjárt eladnám.

Tanaim hirdető könyvem kiadnám.

Egyszer talán megértem e jelenséget.

„De addig sírva, kínban, mit se várva

Mégiscsak száll új szárnyakon a dal.”