Andicsek blogja

Rémálmából felriadva ébred

szobája sötét és levegőtlen,

izomfájdalma kínzó gyötrelme

agya tompa,vizenyős a szeme,

ágya visszahúzza,nehezen kel

ismét megérkezett az a reggel,

dolgozik már akaratereje

feláll izomzatát megfeszítve. 

Megfontolt mozdulatokkal lépdel

szorosan a fal érintésével,

gyengesége nem ejti kétségbe

lábait húzva halad előre

majd fáradtan hanyatlik székébe

arcizma ráng,reszkető a keze

nyakát táncoltatják az idegek

komikus látvány Ő mégsem nevet. 

Hiszen így senki sem láthatja meg,

oly rég tudja ajtaját átlépve,

hisz emlékszik mily sokszor átélte

érzéketlen,cinikus emberek

botladozásain nevetnének

ittasnak,kábultnak neveznék el

tiszteletlenül bánnának vele. 

Táncot nem lejthet, de lábra kelhet 

kerekesszékbe Ő nem kerülhet,

a remény köntösébe burkolózva 

sorstársai közt lép a hit útjára.

/ A sclerosis multiplex világnapját minden évben májusban rendezik /

Bohókás boszorkány botorkál,

bütykös bőrén barna békanyál,

smaragdzöld ruháján pókfonál,

görbe orrán bibircsók kukucskál.

A feje búbján szénaboglya,

áspiskígyó mi körbefonja,

girbegurba göcsörtös botja,

hajlott hátán egy nyegle macska.

Nyekergő ,nyöszörgőn nyávogó,

boszi barátja a szén-szín porcogó,

vén seprűnyele nem porfogó,

neki egy sebesen nyargaló. 

Elfogyott a tollamból a tinta,

de talán pont ilyen a boszorka.

( Unokáimnak egy kis nyelvtörő )

Tej-fehér csipkependely reá simul
orcáján mosoly s kacér szeplő virul,
napfény játszik göndör tincsei közt
hajába méz-barna pillangót köt.
 
Szivárvány-hinta ölében ringva
a szomorkás felhőket táncba hívja,
lépte nyomán virágot bont a rét
hallgatva csilingelő énekét. 
 
Tavasz tündére,ki oly szép tünemény,
sóhaja érintés,ébredő remény. 

/ Széles Kingának, Kingácskának szeretettel /

Eleven tüzes vágy,
perzselő forróság,
nyughatatlan gyönyör
szenvedélye gyötör.

Érzéki lángolás,
olthatatlan parázs,
lelkembe utat tör
testemet sebző tőr.

Eleven tüzem vagy,
megégetsz, heget hagysz,
keserédes öröm:
Ne Te légy szemfedőm.

Dallos Sándor:A nap szerelmese c. regénye ihlette

Keserédes öröm, 

hogy jő a tavasz...

ha rügyező fák alá temetik 

a holtakat..