Ametist blogja

Szerelem
Ametist•  2009. május 25. 08:19

Szárnyalj, sólyom...

Szárnyalj sólyom felhők felett, hírnöke a világnak
repülj a fények útjain, s jöjj el
- én hazavárlak...

Vihar támadna ellened, szelek tépik a szárnyad?
pihenj meg nálam kedvesem, jöjj el
- én hazavárlak...

Csatában, ha megsebesülsz, golyó éri a vállad
forrásvízzel gyógyítalak, jöjj el
- én hazavárlak...

S hogyha majd új erőre kapsz, terjeszd ki büszke szárnyad
repülj mezők-hegyek fölé, s jöjj el
- én hazavárlak...

Ha fölfedezted titkait mélységnek-magasságnak, s
valóra váltak álmaid, jöjj el
- én hazavárlak...

Lecsúszik már a Napkorong, és búcsút int a tájnak,
szemem a távolban kutat, jöjj sólymom,
hazavárlak...

 http://www.youtube.com/watch?v=9QrcBRcJO18


 

Ametist•  2009. április 24. 07:02

"Túl a Varázshegyen"

Ametist•  2009. április 8. 20:54

Jávorfácska (Egy ballada nyomán)

"Én is voltam jávorfácska,
  jávorfából furulyácska..."

Száll a dallam, száll az éjben,
alkonyatban, őszi szélben,
szól a vízről, szól a lányról,
szerelemről, elmúlásról...
Szólj csak, szólj csak, jávorfácska,
jávorfából furulyácska,
ott pihennek lenn a mélyben,
alusznak a tó vizében...
Sáslevélből van az ágyuk,
hullámsír a nyoszolyájuk,
örök-álom lebegésben,
összeforrtak ölelésben...
Dúdolj, dúdolj jávorfácska,
jávorfából furulyácska,
fűzfa ága hajolj rájuk,
ne zavard meg édes álmuk...

Ametist•  2009. április 7. 18:53

Keserű órák

Anton Wildgans verse   (ford: Szilas Ildikó) 

A város fölött megjelent az este -
sötétkék hullám néma tengeren,
csillaggal átszőtt legyezőt terítve
házak fölé, majd csönd lett hirtelen.

Üres szobámban mintha újra látnám
a régi kedves éjsötét haját,
mely szétterülve ott feküdt a párnán,
és újra érzem édes illatát.

Vázámban elnyílt, száradó virágok,
hiába várnak napfényt, csillogást,
ők is tudják, hogy meghaltak az álmok,
és elenyészett dallam és varázs.

Mindez halott, és soha föl nem éled,
akár a néma, törött hegedű, amelynek
húrja nem zendül meg többet, s azóta
minden óra keserű.

Vad pusztaság és hánykolódó tenger,
hol kis hajónk sziklának ütközött -
csak nő az ár és fuldoklik az ember,
és nincs segítség ég és föld között.

Ametist•  2009. március 27. 19:15

Sebzett madár

A madár sebzetten vergődik kezemben
szomját nem olthatom...
zavaros kútnak zavaros vizével
nem itathatom, repülni nem tud,
eltört a szárnya, többé nem énekel,
már nem akar magasba szállni a
kék egekbe, fel...
csak gubbaszt sorsára várva,
behunyt szemmel az árva, és
álmodik kék színű tengerekről,
ahol a Nap szikrázva kel föl és
a nyár örök...
s este a parton, ha jő az alkony
víz csobban, langyos kövek között -
de ez csak álom, a valóság keserű
és rideg, megdermedt szíved  nem
olvasztják fel új nyarak, s ha elmégy
nem hagysz itt mást, mint ezt a
vallomást, s kitépett tollakat...